Némileg meglepő, melyik várost tartják a világon a legolcsóbbnak

Ötvenhárom város lakóit kérdezte meg a TimeOut, a berliniek voltak azok, akik a legritkábban tartották szülővárosukat drágának.

Napjainkban bármerre is járunk a világban, az emberek a növekvő bérleti díjakra és az elszálló inflációra panaszkodnak. Vannak azonban olyan helyek, ahol úgy tűnik, ez sokkal kevésbé érzékelhető.

A Time Out Index részeként húszezer városlakót kérdeztek meg többek között arról, hogy drágának tartják-e a városukat. A rangsor alapján pedig bármilyen hihetetlen is,

a világ legolcsóbb városa Berlin lett.

Az ötvenhárom különböző városban lakó válaszadók közül ugyanis a berliniek tartják a legkevésbé drágának otthonukat.

Ehhez valószínűleg hozzájárultak az utóbbi időben hozott intézkedések is, így például a kilenc eurós vonatbérlet, ráadásul igaz az is, hogy Berlin messze nem olyan drága, mint az olyan világvárosok, mint London és New York.

A mások legolcsóbb város a rangsor alapján Glasgow, a harmadik pedig Athén lett.

A felmérés egyéb kérdéseiben azonban Berlin messze nem teljesített ilyen jól. Bár dicsérték a változatos szabadidős tevékenységek kínálatát, a berliniek a legritkábban tartották szépnek vagy barátságosnak városukat, polgártársaikat pedig leginkább durvának nevezték.

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images)

felmérés | olcsó város | kutatás | glasgow | berlin

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom