Egy kérlelhetetlen üzletasszony tette naggyá a világ egyik legismertebb pezsgőházát

A Bollinger a világ egyik legismertebb pezsgőháza, többek között arról is híres, hogy napjainkban is tölgyfahordóban végzik a pezsgők első erjesztését. Története hosszú időkre nyúlik vissza, fennállásának közel két évszázada pedig számos kihívást tartogatott.

Az első száz év

A Bollinger pezsgőház százkilencven éves történelme Athanase de Villermont-tal, egy francia arisztokrata család legfiatalabb tagjával vette kezdetét. Athanase katonaként szolgált, ám a sors más utat jelölt ki számára akkor, amikor egy kiterjedt birtokot örökölt családjától Aÿ területén.

A fiatal férfi azonnal meglátta a lehetőséget a pezsgőgyártásban, ám arisztokrata származása miatt nem vehetett részt a kereskedelemben. Ekkor ismerkedett meg Joseph Bollingerrel és Paul Renaudinnal. Míg előbbi a nemzetközi pezsgőkereskedelem szakértője volt, addig utóbbi egy helyi pezsgőfanatikus volt, akit teljesen elbűvölt a bor világa.

A Renaudin-Bollinger & Cie vállalkozást 1829. február 6-án alapították, a feladatmegosztás pedig egyértelmű volt: Joseph gondoskodott az értékesítésről, Paul pedig a pincéről. Később az üzleti kötelék még szorosabbá vált. Joseph Bollinger 1837-ben vette feleségül Louise-Charlotte-ot, Athanase lányát, így a családok már nem csak üzleti értelemben tartoztak eggyé. Idővel fiuk, Joseph, majd Georges vette át az üzletet.

A filoxéraválságtól kezdve a világháborúig a Bollinger pincészetnek számos kihívással kellett szembenéznie, ám mindig rá tudtak cáfolni a környezetre, és minden nehézség ellenére még növekedni is tudtak.

Jelentősen bővítették szőlőültetvényeiket, hírnevük pedig nemzetközi léptékű lett. 1920-ban a pincészet élére a mindösszesen huszonnégy éves Jacques Bollinger került, aki mögé a teljes család felsorakozott, hogy segítséget nyújtsanak neki a vállalat irányításában. Ez tette lehetővé, hogy a gazdasági világválság és a második világháború éveiben is talpon maradhassanak. Lokálpatrióta is volt ugyanakkor, Jacques később Aÿ polgármestereként kötelezte el magát a település védelme és fejlődése mellett.

Üzletasszony és stratéga a Bollinger-ház élén

Amikor a skót Elizabeth Bollinger 1923-ban feleségül ment Jacques-hoz, szívét-lelkét a Bollinger-ház fejlődésének szentelte. A nő csupán negyvenkét éves volt, amikor a háborúban elvesztette férjét.

Habozás nélkül átvette a stafétát, hogy aztán az első években Madame Jacques-ként, később pedig Madame Bollingerként váljon ismertté.

Elilzabeth-et bájos, vidám, humoros nőnek írják le, aki emellett félelmetesen jó stratéga volt. Ízig-vérig üzletasszony, kérlelhetetlen perfekcionista, aki mindig a maximumot várta el másoktól és saját magától is. Nem volt azonban földhözragadt: mindig készen állt az újításokra.

Madame Bollinger stratégiai gondolkodása az öröklésben is visszaköszönt: azokat a családtagokat gyűjtötte maga köré, akikben látta a potenciált a nagy múltú pincészet továbbvitelére. Unokahúga férjéből, Claude d’Hautefeuille-ből 1950-ben igazgató lett, aki ambiciózus modernizációs programot indított. 1971-ben nevezte ki elnöknek, tőle vette át Madame Bollinger unokaöccse, Christian Bizot 1978-ban a vállalat vezetését. Christian, Lily nénihez hasonlóan imádott utazni, mozgatni a vállalatot, benne lenni a vérkeringésben: sommelier-kkel, éttermi tulajdonosokkal és borkereskedőkkel találkozott, hogy népszerűsítse a pezsgőház italait.

1994-ben az alapító, Joseph Bollinger dédunokája lett a Bollinger-ház vezetője, 2008-ban pedig megtörtént az, amire soha nem volt korábban példa:

olyan elnök kezébe adták a pincészet jövőjét, aki nem volt családtag.

A választásuk a Champagne régióból származó Jérôme Philiponra esett, aki lenyűgöző karrierrel büszkélkedhet. A Bollinger család támogatásával Philipon tovább vitte elődje modernizációs és beruházási programját, ugyanakkor megfogadta azt is, hogy a következő kétszáz évre is megőrzi a ház hagyományait.

Ez is érdekelhet:
A pezsgő hazája rabul ejti a szíveket

Minden szempontból tökéletes választás, ha már a jövő évi gasztrokörúttal egybekötött vakációnkat tervezzük.

(Fotók: Getty Images)

pezsgőház | gasztronómia | bollinger | gasztrotörténelem | pezsgő | pincészet

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom