Close
Börtönbüntetés várhat a turistára, akit levideóztak, miközben rávéste a nevét a Colosseumra

Börtönbüntetés várhat a turistára, akit levideóztak, miközben rávéste a nevét a Colosseumra

Róma nem árul zsákbamacskát, már korábban bejelentette, hogy szigorúan bünteti a rongálókat.  

Így aztán legalább tizenötezer eurós (mintegy öt és félmillió forintos) pénzbüntetés és öt évig terjedő börtönbüntetés várhat arra a fiatal turistára, aki saját és barátnője nevét (Ivan+Haley 23) kulccsal véste a nemrég átalakított Colosseum egyik falára.

A jelenetet állítólag egy járókelő videózta le,  majd miután az a közösségi médiában kötött ki, riasztották a rendőrséget.

Mint az olasz kulturális miniszter, Gennaro Sangiuliano elmondta, rendkívül súlyos és méltatlan gesztus ez, a nagyfokú udvariatlanság jele. Reméli, hogy azonosítják és a törvények szerint szankcionálják az elkövetőt.

Rómában nemcsak ilyen nyilvánvaló rongálásért lehet büntetést kapni, van néhány szabály, amire érdemes figyelni.

(Forrás: Ansa, Express, kép: Unsplash)

colosseum | róma | rongálás | olaszország

FOLYTASD EZZEL

Ráleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram