Róma nem árul zsákbamacskát, már korábban bejelentette, hogy szigorúan bünteti a rongálókat.
Így aztán legalább tizenötezer eurós (mintegy öt és félmillió forintos) pénzbüntetés és öt évig terjedő börtönbüntetés várhat arra a fiatal turistára, aki saját és barátnője nevét (Ivan+Haley 23) kulccsal véste a nemrég átalakított Colosseum egyik falára.
A jelenetet állítólag egy járókelő videózta le, majd miután az a közösségi médiában kötött ki, riasztották a rendőrséget.
Mint az olasz kulturális miniszter, Gennaro Sangiuliano elmondta, rendkívül súlyos és méltatlan gesztus ez, a nagyfokú udvariatlanság jele. Reméli, hogy azonosítják és a törvények szerint szankcionálják az elkövetőt.
Rómában nemcsak ilyen nyilvánvaló rongálásért lehet büntetést kapni, van néhány szabály, amire érdemes figyelni.
(Forrás: Ansa, Express, kép: Unsplash)
rongálás | olaszország | colosseum | róma
Luxus ízek, felejthetetlen pillanatok – Így válassz tökéletes szeszes italt karácsonyra
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!