Átadták a régóta várt kerékpárút első, Budapest és Etyek közötti szakaszát.
A munkálatok során 11,5 kilométer hosszan burkolták le a földutakat, táblákat helyeztek ki és felfestették az útra a biciklis jeleket, a 3,3 méter széles út mellett 292 fát is elültettek. Az elkészült részen, melyről Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős államtitkár az átadón azt mondta, “a legjobban várt szakasz", ettől a hónaptól lehet majd bringázni.
Az összesen 109 kilométer hosszú Budapest-Balaton kerékpárút folyamatosan épül,
ebből az Etyekig tartó szakasz 23 kilométert tesz ki, és különlegessége a biatorbágyi viadukton való átkelés.
A következő megállók Tordas, Velence, Székesfehérvár és Polgárdi lesznek, majd az út Balatonakarattyánál csatlakozik a Balatoni Bringakör útvonalához a 710-es főút és a település közötti szakasz kiépítésével.
Ha Etyeket már megjártad, akkor ajánlunk öt epikus európai kerékpárutat, amelyen érdemes az idén végigtekerni, ezzel a kerékpárral vontatható faházzal pedig bárhol letáborozhatsz.
(Forrás: MTI, LikeBalaton, NIF, képek: Unsplash, Wikimedia Commons)
átadó | elkészült | bicikliút | Budapest-Balaton kerékpárút | első szakasz | bicikli
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!