A szingapúri Changi simán leköti az embert akár több órán át, most viszont arra bátorítják az átutazókat, hogy fedezzék fel a környéket is.
A reptéren négy, két és fél órás séta közül választhatnak azok, akik legalább öt és fél órás, de 24 óránál rövidebb az átszállási idővel gazdálkodhatnak, és érvényes szingapúri vízummal rendelkeznek.
A túrák közül három már a Covid előtt is elérhető volt, a városnéző, az örökségi és a Jewel, de ezeket most felfrissítették és új érdekességekkel egészítették ki amellett, hogy egy új útvonalat is felvettek a kínálatba.
A Changi-zóna elnevezésű túrán a repülőteret körülvevő keleti régió érdekes látnivalóit és hangjait ismerhetik meg az utazók.
Megnézik a helyi közösségi tereket, például Tampines szívét, és megcsodálhatják Changi Village és Changi Beach rusztikus varázsát, miközben bepillanthatnak abban, hogyan élnek a helyi lakosok. Megismerhetik a sziget ezen a részének történelmét, távol a szokásos szingapúri belvárosi nyüzsgéstől. A tervek szerint a túrák számát fokozatosan napi kilencre növelik.
Túrákat először 1987-ben indítottak, 2019-ben pedig már több mint 80 ezren vettek részt rajtuk. Az összes résztvevő több mint egyharmadát indiai és ausztrál utazók tették ki, emellett Indonéziából is sokan voltak kíváncsiak a környék látványosságaira.
Nem ez az egyetlen újdonság egyébként a reptéren, amelynek hamarosan vetélytársa is akadhat.
(Forrás: Turizmus.com, képek: Getty Images, Unsplash)
szingapúr | ingyenes | program | changi | túraIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Drónok csapódtak az M3-as autópályára, lezárták a szakaszt a nyomozók

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!