Így fog kinézni Csehország legmagasabb felhőkarcolója

Egyszerű, de erőteljes formát akartak alkotni, hogy az épület afféle belvárosi világítótoronyként szolgáljon.

A Chybik + Kristof cseh építészstúdió ötvenhat emeletes, kétszázharmincöt méter magas felhőkarcolót tervezett Ostravába az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó RT Torax Group-nak.

A nemes egyszerűséggel csak Ostrava Tower névre keresztelt létesítmény a brnói AZ-toronytól veszi át a vezetést, mely száztizenegy méterével jelenleg Csehország legmagasabb épülete, és Ostrava eddigi legmagasabb ingatlanát, a nyolcvanöt méter magas, 1930-as években épült új városházát is jócskán lekörözi.

Az épület alsó tizenegy emeletén üzletek és irodák kapnak majd helyet, míg ezek felett négy emeleten szállodát és éttermet alakítanak ki, a felsőbb szinteket pedig lakások foglalják majd el.

A legfelső két emeletre kávézót és bárt terveznek, az épület tetején pedig kilátó működik majd.

A felhőkarcoló építésével párhuzamosan a mellette található, modernista kultúrház is új elemmel bővül, egy konzolos, horganyzott koncerttermet húznak fel rá.

Azt mondják, az eddigi felhőkarcoló-láz semmi ahhoz képest, ami most következik. Párizs és New York is új felhőkarcolóval bővül, de utóbbi helyen már a régebbi építmények között is igazi különlegességeket találhatunk.

(Forrás és képek: dezeen.com)

ostrava | legmagasabb | felhőkarcoló | csehország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom