Csúcsra viszi a házias ízeket a Stand25 Bisztró

Sok olyan helyet szeretnénk látni Budapesten és az országban, mint a Stand25. Lehetne olyan a hazai gasztronómia jövője, mint ez a hely.

Nagyjából egy hónapja nyitott az Attila útra költözött bisztró, és olyan gyorsan belakták, hogy azt kell mondanunk, Buda már nagyon várt egy ilyen helyet. Kicsit erőltetett a párhuzam, de az egyetlen klasszikus magyar konyhát modern csavarral, magasról megütő hely a Vendéglő a Kisbíróhoz, mivel azonban az kicsit kiesik a központi részről, tulajdonképpen nem meglepő, hogy Széll Tamásék helye az első naptól kezdve teltházzal pörög. Amikor mi ott jártunk ebédidőben, minden asztalnál ültek, és az az érzésünk, ez nem is fog változni.

A költözéssel nemcsak a budaiak jártak jól, hanem mindenki, az étlap ugyanis sokkal szélesebb lett a korábbinál. Az emblematikus gulyásleves és a rakott krumpli mellett olyan újdonságok szerepelnek rajta, mint a szarvaspecsenye vagy a harcsa fodros kellel.

Mivel a kacsamáj nekem a kulináris keménydrogok közé tartozik, sosem tudok nemet mondani rá, most sem tettem. A „nagy” Standban ez az előétel magaskonyhás verzióban zseniális, itt is nagyon-nagyon kellemes élmény, főleg a Bodrog Borműhely hatputtonyos aszújával. Ahogy itt készítik, az olyan tökéletes páros, mint Lennon és McCartney, Jagger és Richards, Fenyő és Szikora (még a Hungária kezdetén, nem most). Pazar.

A véreshurka kellemes folytatás, egyfajta átmenet a francia értelmezés, a boudin noir és a hazai ízvilág között: krémes, intenzív, és szerencsére nem zsíros. Burgonyával és almás tormával érkezik, élvezetes, friss dolog.

A beregi csirke a nagyétvágyúak kedvence lehet: akkora adag, hogy el lehet felezni: szaftos is, ropogós is, és a mellé felszolgált almakompót és burgonyapüré is méretes adag. Igazi desszertgyilkos, abban az értelemben, hogy aki ezt befalja, aligha fog még egy édességet is választani utána.

Nagyon trendkövető és dicséretes az étterem részéről, hogy odafigyelnek a vegákra is. A kínálat nem merül ki rántott sajtban és salátában, van sütőtöksaláta, a már említett hagymaleves, és akad egy vega főétel is: sült karfiol pirított morzsával és gombamártással.

Sütőtöksaláta
Ez pedig a Stand25 saláta

Az ebédmenü esetén két fogás ára 4500 forint, három fogás 5400 forint. Újdonság még a vacsoramenü, itt négy fogás 14 900 forintba kerül.

A palacsinta barackos és mogyorókrémes töltéssel kérhető

A Stand25 az ebédmenüjének, a gyors kiszolgálásnak köszönhetően az a hely, amit hetente többször is fel lehet keresni egy gyors és kiváló színvonalú ebéd érdekében. Kicsit túlzás, de álomszerű állapot lenne, ha legalább két tucat hasonló színvonalú bisztró működne Budapesten. Talán nincs is olyan messze, hiszen az elmúlt tíz évben a hazai kulináris szcéna igazi kvantumugrást hajtott végre, köszönhetően az olyan egyéniségeknek is, mint Széll Tamás és Szulló Szabina. Az, hogy a Stand25 Bisztró jól megy, remek hír mindenkinek, aki szorít a hazai gasztronómia sikeréért.

széll tamás | stand25 bisztró | szulló szabina | gulyásleves

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom