Az Ohióban, a Scioto folyó partján található Dublin egyik alapítója nem meglepő módon egy ír volt, aki szülővárosa után nevezte el a születő települést 1810-ben.
A város azóta is őrzi ír hagyományait, számon tartja az ír vállalkozásokat, az óvárosában pedig megcsodálhatjuk a 19. századi építészet emlékeit. A történelmi városrész azonban néhány éve egy felújításon is átesett, legalábbis egy része.
Ekkor épült a város büszkesége, a Dublin Link nevű gyalogoshíd is, amelyre előszeretettel hivatkoznak a világ leghosszabb, S alakú függőhídjaként.
A 230 méteres átkelőt mindössze egyetlen, 52 méter magas pillér tartja, amelyen az út úgy halad át, mint a fonal a tű fokán.
A híd ugyan már 2020-ban megnyitott a látogatók előtt, ekkor a Covid miatt nem lehetett nagy ünnepséget csapni, így tartottak egy hivatalos megnyitót tavaly márciusban.
Érdekesség még, hogy a hídra többszínű LED-es világítórendszert szereltek, hogy minden létező világ- és emléknapon a megfelelő színekkel lehessen kivilágítani.
Ezt a hidat már évezredek óta tervezik, most pedig tényleg megépülhet, ez az átkelő pedig igazi adrenalinbombaként várja a kalandvágyókat.
(Forrás: Travel Awaits, képek: Getty Images, Wikimédia Commons)
Dublin Link | S-híd | függőhíd | ohio | gyalogos hídHáromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain
Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!