Sörrajongóknak ennél jobb lakóparktervet még nem készítettek

Jó hír érkezett Dublinból a Guinness rajongóinak.

Felújíthatják az ikonikus sör otthonaként ismert St James’s Gate-et, ahol a tervek szerint lakások és boltok kapnak majd helyet. A projekt, amely a sokatmondó Guinness nevet kapta, a Ballymore ingatlanfejlesztő cég égisze alatt zajlik a történelmi épületek és a sörfőzde megőrzésével. Háromszáz új lakás épül majd ott, emellett irodák is készülnek.

A környék az egykor ott található Szent Jakab Kapujáról kapta a nevét, amely a város nyugati bejárata volt a középkorban,

és ott kezdődött a Dublinból Santiago de Compostelába vezető Camino is.

Az eredeti kapu 1734-ben megsemmisült, de a nevét megőrizte a terület és Arthur Guinness sörfőzdéje is, amely 1759-ben települt oda. Jelenleg a gyár mellett raktár és múzeum is található a városrészben. Arról egyelőre nem szólnak a hírek, hogy mikor kezdődnek az építkezések, de az egyik látványterven 2030-as dátum jelzi a komplexum elkészültét.

Van már ugyanakkor megvalósult projekt is, amelynek során sörfőzdéből készült társasház, Lyonban pedig egy klisémentes söröző hívogatja az aranyló nedűre szomjazókat.

(Forrás és képek: TimeOut)

felújítás | sörfőzde | dublin | lakás | guinness

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom