Kultúrsokk, mennyei ételek, vadon élő tevék, hőség és sok autózás – így hangzik címszavakban az ötnapos szaúd-arábiai utunk. Az úti cél Dzsidda (Jeddah) városa volt, illetve a környező sivatag, és ez a rövid ízelítő is életre szóló élményt jelentett.
Repülés Dzsiddába
Az első „Dzsidda-élmény” különös módon már a Liszt Ferenc reptéren megtörtént: Szaúd-Arábia második legnagyobb városa rendkívül közel fekszik az iszlám két legszentebb helyétől: Mekka 79, Medina 328 km. És mivel zarándokolni valahonnan kell a cél felé, számos hívő Dzsiddába repül előbb, majd onnan megy tovább Mekkába vagy Medinába. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy már a pesti reptéren számos férfi ihrámban, azaz két varratlan vászonlepelbe burkolózva jelent meg, és úgy szállt fel a repülőre.
Aztán egy meglepően rövid, 4 óra 55 perces repüléssel egy teljesen más világba érkeztünk, aminek csupán az előzetese az Egyiptom fölötti naplemente, majd a turbulenciába került gép arab utasainak imája. Egészen különös, álomszerű érzés két népes zarándok-csoporttal együtt várni az útlevél-ellenőrzést, egy másik kontinensen, ahol alapvetően minden ismeretlen. Ehhez képest végül váratlanul simán átesünk az ellenőrzésen, és indulhatunk autót bérelni.
Ami ránk várt
Tízfős csapatunk a rali-vb zárófutamát utazott megnézni, a verseny adta a törzsprogramot, ehhez illesztettük hozzá a városnézést. Mégis releváns a rali is, mint Dzsidda turisztikai vonzerejének szerves része, a többi autósporttal együtt: a rali mellette van még Formula–1, Dakar-szakasz, Formula–E, Extreme E, GT World Challenge és WTCR futam is itt. Tehát míg november végén azon izgulhattunk, hogy melyik toyotás, Elfyn Evans vagy Sébastien Ogier lesz a világbajnok (az utóbbi lett), addig az év más időszakában sok más világklasszis sportoló felbukkan a városban.
Ogier, Kacuta és Paraji:
Sivatag
Hanem a ralis élményeket kifejtettük másutt, most térjünk át az utazásra. A kettő metszetét a sivatagi szakaszok jelentették, ahová természetesen autóval juthattunk el. Ez viszont önálló programpontnak is megállta a helyét, elvégre egy igazi sivatagba eljutni mindig nagy élmény:
miközben otthon épp csak fagypont fölött volt a hőmérséklet, és napokon át szitált az eső, Dzsiddában és környékén 35 fok körüli hőség tombolt.
A Dzsidda melletti kősivatag ismét filmszerű élmény, szórványos növényzettel, a természetben járó tevecsordákkal, ami önmagában is egyszer-az-életben élmény.
A városban éjszaka sem ment 25-26 fok alá a hőmérséklet, a sivatagban pedig nem éjszakáztunk. Mondanám, hogy sok részét megnéztük nappal, mert a verseny több szakaszát is közvetlen közelről láttuk, de egy 2,15 millió km²-es országban azért ez merész állítás lenne.
Óváros, tengerpart
Klasszikus turisztikai élmény is jutott, elsősorban az óváros felfedezése. Al-Balad (jelentése: a város) UNESCO Világörökségi helyszín, amelynek eredete a 7. századra nyúlik vissza.
Nyüzsgő kereskedelmi központ és fontos zarándok-útvonal volt, és megőrizte a hagyományos építészetét:
korallkő házakkal szegélyezett sikátoros, szűk, kacskaringós utcák, számos bazár, szúk, kávézó és egyéb üzlet, jellegzetes faerkélyek (rawashin) és egyre több felújított régi épület, a Kulturális Minisztérium programjának köszönhetően.
Odabent egészen lenyűgöző az esti hangulat: az üzletekből fűszerek, tömjén és még ki tudja milyen illatok áradnak, az utcai árustól vett shawarma mindenkinek jól esik, és senkinek nem lesz semmi baja tőle, egy árus vagy tucatnyi-féle datolyát kínál, egy nagy tálba hatalmas adag kóstolót is kitesz. A datolya olyan, mint Gombóc Artúrnak a csoki: mindenféle van belőle, az alig édes, szinte fehértől az egészen puha, szilvánál is nagyobb darabokig. Képtelenség megállni, hogy ne vegyünk egy-egy dobozzal. Egy 400 grammos, mandulával töltött, szezámmaggal megszórt adag 20 szaúdi riálba kerül, ami 1700 forint. Őrület.
Mekka kapuja az óváros peremén helyezkedik el, és ideális kiindulópontja a városnéző sétának.
A másik felkeresendő helyszín a Vörös-tenger partján 30 km hosszan elnyúló sétány, a Corniche, amelynek több részén strandolni is lehet. A víz november végén 29 fokos, és zömmel helyi fiúk fürdenek benne, meg néhány apuka, lévén a nők abajában és nikábban (hosszú, fekete ruhában, illetve az arcot is eltakaró fátyolban) vannak. Strand után rendelünk ezt-azt „Szaúd-Arábia McDonald'sében”, az Al Baikban, ahol egészen hasonló a kínálat, mint egy hazai mekiben, de van humusz, kebab is.
A Corniche ideális helyszín egy hajnali futáshoz (még az is elég izzasztó), de ott van a rekordok egyike, a világ legmagasabb szökőkútja, a Fahd Király Szökőkút is, ami akár 260 méter magasba képes lövellni a vizet, így aztán tájékozódási pontként is szolgál.
Innen nem messze, csak kissé délebbre van a világ legmagasabb világítótornya, a Jeddah Lighthouse. Bár a kikötőbe turisták nem léphetnek be, a 133 méter magas torony pompás látványt nyújt a halpiacról vagy a Corniche Kereskedelmi Központból. , valamint a mólóról érkező és onnan induló hajókra. A dzsiddai világítótorony különösen éjszaka lenyűgöző.
A Corniche túloldalán (azaz északi végén) látható az Al Rahma mecset, amit „úszó mecsetnek” is hívnak, lévén a vízre épült, és dagálykor olyan látványt nyújt, mintha lebegne a vízen. 1985-ben épült, keveredik benne a klasszikus és modern iszlám építészet, és egybehangzó vélemények szerint naplementekor különlegesen szép látványt nyújt.
Közlekedés
Előre igyekeztünk felkészülni a városból, láttunk is „látványosság best of” cikkeket, ám akadt, ami megtévesztett: Dzsidda ugyanis több mint 30 világrekordot tart, de ezek legtöbbje egy-egy körforgalomban elhelyezett műtárgy (óriási földgömb, lámpás, kalligráfiából összeálló dhow csónak), ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy megcsodálhatjuk az autóból, és bár valóban érdekesek, azért kizárólag ezek kedvéért nem utaznánk oda.
És ha már körforgalom: Dzseddában nincs tömegközlekedés. Nem ritka vagy szórványos, hanem nincs. Über, taxi, autóbérlés létezik, ami a nevetségesen alacsony üzemanyagárak (a gázolajnak 145, a benzinnek 190 forint literje) ismeretében érthető. Mindig mindenki autózik. Éjszaka is. Miután a hőség a nappali pörgést lehetetlenné teszi, este sosem áll le az élet, volt kolléga, aki
éjjel kettő és három között válogatott otthonra szuvenírt, de megvenni már nem tudta, mert az őrült hosszú sorba nem akart beállni.
Autózunk hát, és csodák csodájára egy-két rövid torlódást leszámítva nincs igazi dugó a négymilliós városban. Erről a kreatív sávhasználat és a közvetlen, dinamikus vezetési stílus gondoskodik. Igazából élhető, nyilván alkalmazkodni kell a helyi normákhoz, mint bárhol máshol a világon.
Amit hazavinnénk
Ahogy egy rövidebb cikkben már megírtuk, már kezdő foodie-ként is alapvetés elmenni egy-egy piacra, boltba. Nos, az arab világban ez önmagában is élmény: egy külvárosi, „tizenkettő egy tucat” közért kínálata is fenséges volt, a ragyogóan tiszta üzletben bőséges áruválaszték várt mindenféle kategóriából, a két és félkilós tejpor-hordóktól a mindenféle variációkban létező datolyákig.
Minden művészi elrendezésben, a mi szemszögünkből számtalan egzotikumot kínálva, miközben a tejtermékek között ottani egzotikumnak számító Hajdú sajtokat is találtunk.
Meghatottan mosolyogtam vissza a rám mosolygó végtelen számú, ragyogó almára, meg úgy általában e mesés kínálatra – majd a később velem együtt a boltba (Tamimi Market) visszatérő kolléga elárulta, hogy előző este „sokkal nagyobb” piacon volt. Mondjuk nem volt türelme kivárni a sort, míg itt gond nélkül vásárolhatott. Ezt a pazar kínálatot, bőséget, tökéletes elrendezést boldogan látnánk itthon is, főleg a számos friss, ízes keleti csemegével és fűszerrel.
Alkoholt viszont ne is keressünk. Szaúd-Arábiában csak Rijádban, csak az ott élő külföldi diplomaták fogyaszthatnak alkoholt. Jövőre már Dzsiddában is hozzá lehet majd jutni bizonyos feltételek mellett, a turizmusra nyitó, szigoron enyhítő Vision 2030 program egyik mellékszálaként.
Sci-fi futurizmus és mesebeli múlt
Ez a grandiózus program a turizmus fellendítését szolgálja, számtalan óriásberuházás, sportesemények, diplomáciai találkozók és helyreállított történelmi nevezetességek segítségével. Számtalan, európai ésszel szinte felfoghatatlan gigaprojektről mi is beszámoltunk, többek között a a világ első Sky stadionjáról, a sci-fi-be illő üveghíd-hotelről vagy épp a The Line városról, ami jelenleg a világ legnagyobb építkezése.
Ebből a zavarba ejtő felhozatalból elsősorban az új építkezésekről ír a sajtó, holott legalább ilyen izgalmas a történelmi örökségek megnyitása. At Turaif negyed központja például az azonos nevű, 15. században, a Dir’ijah-oázisban alapított város, ami mára mesebeli romváros lett, pompásan felújítva.
Dzsidda, a Vörös-tenger és a környékbeli sivatag is életre szóló élményt jelentett, de Szaúd-Arábia ennél sokkal többet is kínál. Csak béreljünk egy strapabíró autót, és győzzük felfedezni!
(Fotók: GettyImages, Roadster)
szaud-arábia | arab félsziget | ázsia | repülő | repülés | nagy sztori
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
70 éve nem látsz ilyeneket a reptereken, pedig egykoron szinte minden utas használta Észak-Amerikában
72 óra Amszterdamban
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!
























