Gyakorlatilag bármilyen idénygyümölcsből, három hozzávaló segítségével elkészíthető az egészséges és finom jégkrém. Csupán joghurtra, édesítőszerre és friss gyümölcsre van szükség, és persze jégkrémkészítő formára, amelyet a hipermarketek mellett a legnagyobb lakberendezési üzletben is meg lehet vásárolni szilikonos változatban.
A végeredmény egy elképesztően könnyű, frissítő, alacsony energia-tartalmú jégkrém lesz, amit kicsik és nagyok egyaránt imádni fognak. Ráadásul sem jégkrémkészítő gépre, sem krémfőzésére sincs szükség, hiszen ez az alaprecept valóban öt perc alatt összeállítható, hogy aztán néhány órával később már hűsítő finomságként lehessen fogyasztani.
Hozzávalók:
- 2 nagy doboz natúr joghurt
- 3-4 evőkanál juharszirup, agave vagy méz
- 0,5 deciliter gyümölcslé
- egy kis csészényi gyümölcspüré
Elkészítése:
Első lépés: A tetszőleges szezonális gyümölcsből kipréselünk 0,5 deciliter levet, valamint készítünk egy kis csészényi gyümölcspürét is.
Második lépés: Az összes hozzávalót egy keverőtálba tesszük, ízlésünk szerint édesítjük a választott édesítőszerrel.
Harmadik lépés: A masszát szilikon jégkrémformába adagoljuk, a tetejére nagyobb gyümölcsdarabokat is tehetünk kedvünk szerint. Fagyasztóba tesszük 4-6 órára, amíg meg nem fagy.
Extra tippek:
A jégkrémet tetszőlegesen tovább ízesíthetjük például zöldfűszerekkel, így friss mentával vagy akár bazsalikommal is izgalmasabbá tehetjük.
Tökéletes páros lehet az eper és a bazsalikom, a cseresznye és a menta, vagy a vérnarancs és a rozmaring. Mindemellett a most virágzó levendulát is felhasználhatjuk egy nagyon könnyű, citromos, vagy lime-os jégkrémhez, aminél üdítőbbet keresve se lehetne találni ebben a rekkenő hőségben.
Ahogy a gasztronómiai ugrásszerűen fejlődött, úgy a fagylaltkészítésben is sikerült túllépni a csoki-vanília alapokon, és néha az őrültség határait súroló ízkombinációk születnek már az apró, sarki fagyizókban is. De akárhogy nézzük, az édes tölcsérbe kapott levendulás maracuja még mindig csak az NB I, a Bajnokok Ligájához jóval több kell. Több helyen Prága és New York között tudják is a receptet. Összegyűjtöttünk néhányat a high-end fagyizók és fagylaltok – a klasszikus olasztól a folyékony nitrogénnel előállítottig – közül, amelyekért érdemes tetemesebb távolságokat is megtenni.
(Fotók: Getty Images)
egészséges jégkrém | recept | jégkrém | fagylalt | gasztronómia
Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod
10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod
Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!