Kezdő kóstolóknak is erősen ajánlott egy olyan esemény, mint a Furmint Február.
Sokan – természetesen a szakmától távolabb állók – rettenetesen tartanak attól, hogy komolyabb boros rendezvényekre menjenek, mondván, úgyis csúnya beégés lesz a vége. Általában a laikusok félnek attól, hogy kevésbé vagy egyáltalán nem érhető kifejezések hangzanak el egy-egy ilyen eseményen, arról nem is beszélve, hogy biztosan kevésbé értékes hozzászólásokat lehet produkálni egy amúgy bennfentesekkel megszórt teremben.
Fél-laikusként én azt mondom, engedjük el ezeket a félelmeket – és nem csupán azért, mert a pozitív pszichológia ezt javasolná.
Amikor sok-sok évvel ezelőtt érettségi előtt álltam, egyszerűen a semmiből beakadt nálam, hogy borokkal szeretnék foglalkozni. Elkezdtem sütni-főzni, gasztronómiai eseményekre járni, és bár akkor már aktívan dolgoztam újságíróként, egy új szakmát láttam kibontakozni magam előtt. Érettségi ajándékként ezért egy borszakértői kurzust kértem, amit nem sokkal a vizsga után el is végeztem. A nemzetközileg elismert WSET (Wine and Spirit Education Trust) tanfolyam alapfokával birkóztam meg, azzal a gondolattal, hogy ha végeztem, jöhet a közép, onnantól pedig a határ a csillagos ég.
Teltek-múltak az évek, és az alapfokról nem léptem tovább, mára viszont egy borszakmában dolgozó szakemberrel élek, ezért a mindennapjaim olyanok, mint egy extra hosszú WSET-tréning. Világéletemben tartottam a pezsgők kinyitásától, egy pár, gyerekkoromban extrém módon kilőtt dugó emléke miatt, de most ezzel is barátkozom. Nyitottunk már a teraszon pezsgőt szablyával – na jó, nagy késsel, de mennyivel jobban hangzik, nem? –, kóstoltam borokat a világ – tényleg – minden tájáról, a bor-étel párosítás pedig lassan profi szinten megy.
Ennek ellenére még mindig szegett szárnyú madárnak érzem magam, amikor egy-egy boros rendezvényre sodor az élet. Ilyenkor mindig választhatok: vagy kihagyom az eseményt, vagy elmegyek és tanulok.
Figyelem: a tanulás a kulcsszó.
Az évek alatt rájöttem, ha úgy érzem, valamiben kevésbé vagyok jó, viszont tudom, hogy olyan partnereim lesznek, akik annál inkább, akkor egy borzalmas kifogás a "na de én úgysem tudok hozzászólni". Az igazság az, hogy nem is kell. Elég csak hallgatni, figyelni, és elraktározni az információkat, egy idő után beépülnek, és egyszer csak eljön az a kóstoló, amikor rengeteg mindent lehet előhívni ezekből az elraktározott gondolatokból.
A hozzáállás és fejlődés kapcsolatát nálam a legjobban a minden évben megrendezendő Furmint Február eseménysorozat mutatja. Tavaly vettem részt rajta először, méghozzá a Balaton-felvidék szívében, Köveskálon. Akkor úgy kísértem el az én boros emberemet, hogy majd csendben hallgatok és élvezem a bort, másra nem is figyelek. Bár nagyon hívogató volt az elém bekészített toll és notesz, nem használtam, egyszerűen csak szórakozásnak fogtam fel a dolgot. Két előadást hallgattunk meg, amelyek egyben kóstolók is voltak, de valamiért a szó elszállt, vele együtt pedig az ízek is. Néhány mondat után úgy éreztem, én ebből alig-alig értek valamit, ezek a szavak a szakmához szólnak.
Milyen rosszul gondoltam!
Azóta eltelt egy év, és persze háromszázhatvanöt nap alatt rengeteget kóstoltam. Február utolsó napján úgy indultam neki a második köveskáli Furmint Napok kóstolóknak, hogy előhívom az eddigi tapasztalatokat, és megpróbálok én is fél-szakmai szemmel tekinteni ezekre az isteni fehérborokra. Bevallom, kevésbé segített, hogy az évek alatt teljesen vörösborimádóvá váltam, és az is kissé hátráltatott, hogy a tavalyi alkalomtól eltekintve egyáltalán nem ittam furmintot.
Amikor az előadással egybekötött kóstoló első tételét kitöltötték a poharamba, úgy éreztem, ismét homály ül az agyamra, és jobb, ha elfelejtem, hogy valaha is borokkal szerettem volna foglalkozni. Aztán a másodiknál valami megváltozott. Jöttek az ízek, beugrottak az illatjegyek, megjelent előttem a Somló-hegy vagy épp a tokaji dűlők, szinte kézzel foghatóvá váltak a szőlőtőkék, a talaj, és bár kicsit túlzásnak tartom, hogy azt mondjam, megvilágosodtam, de valahogy eltűnt a feszengés, ami minden esetben rám ült, amikor körbevettek szőlőhöz, borhoz értő emberekkel. Az előadás utáni sétálókóstolóra már értő fülekkel és szemekkel mentem, és leírhatatlanul jó érzés volt nem kívülállónak érezni magam.
Apropó sétálókóstolók! A legveszélyesebb terep a laikusok számára, állítólag. Én ezt megcáfolom. Az idei köveskáli eseményen húsz borászat kapott helyet a művelődési házban, és ha minden standnál átlagosan három palackkal számolunk, körülbelül hatvanféle bort lehetett megkóstolni. Ilyenkor nincs menekvés: ha nem akarjuk rosszul érezni magunkat attól, hogy csak a poharat tartjuk az üveg nyaka alá, kérdeznünk is kell valamit, ennél közelebb ugyanis már csak akkor kerülhetünk egy-egy borászhoz, ha előre egyeztetünk egy találkozót. Kérdezni bármit lehet. Ha nem értünk hozzá, akkor is. Mikori évjárat? Melyik dűlőről szüretelték? Milyen volt az időjárás a szüret idején, és ehhez képest milyen most, vagy milyen volt évekkel ezelőtt? Dézsmálják-e a termést a vadak? Teljesen átlagos kérdések, a válaszokból viszont nagyon sokat lehet tanulni, és ha már egy borásszal beszélgetünk, meg is van a kellő löketünk ahhoz, hogy elhessegessük a lámpalázunkat.
De mire is akartam kilyukadni ezzel az élménybeszámolóval? Arra, hogy sose tartsunk attól, hogy nem vagyunk hozzáértők, hogy rosszul pörgetjük a poharat, többet töltünk bele, vagy nem találjuk el, milyen szőlőfajtából készült, amit éppen kortyolgatunk. Járjunk minél több olyan rendezvényre, mint a Furmint Február programjai, mert sokszor többet érnek, mint bármelyik tanfolyam!
A bor világa olyan, mint a művészeté. Bár nem annyira szubjektív, de nagyrészt roppant szabad gondolkodású résztvevőkkel van tele. Sok időt kell eltölteni a szakma megismerésével, ami türelmet és tanulást kíván, no meg egy jó adag megfigyelőkészséget, de félelmet és bátortalanságot semmiképp sem. Hiba lenne azért nem járni kiállításokra, mert nem értjük, vagy mert mi nem tudunk rajzolni, festeni, szobrászkodni, esetleg túl sznobnak találjuk. Itt az ideje elfelejteni a borsznob kifejezést is, és beleugrani ebbe a természet adta, csodálatos jelenségbe!
Ez is érdekelhet:
A sokadik lelombozó könyv után már meggondolja az ember, higgyen-e a színes-szagos csomagolásnak.
(Fotók: Getty Images)
nagy sztori | bor | élvezet | furmint | sztori
Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod
10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod
Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!