Close
Egy légiutas-kísérő elárulta, mit nem szabad inni a repülőn

Egy légiutas-kísérő elárulta, mit nem szabad inni a repülőn

Ha jót akarunk, inkább ne rendeljünk belőle.

Nagyot ment az interneten (egészen pontosan a TikTokon) egy Kat Kamalani nevű légiutas-kísérő videója, melyben olyan ételekről és italokról beszél, amelyeket szerinte nem jó ötlet a repülés alatt választani. Érdemes megfogadni a tanácsait.

.

“Első szabály: ne fogyasszunk olyan folyadékot, ami nem dobozos vagy palackos. A víztartályokat ugyanis soha sem tisztítják. Undorítóak” – mondja a felvételen Kamalani, aki azt is elárulta, hogy kollégáival soha sem isznak a fedélzeten kávét vagy forró teát, mivel mindkettőhöz ugyanabból a tartályból használják a vizet, a tartályokat pedig maximum akkor tisztítják, ha meg kell javítani.

A helyzetet tovább rontja, hogy ezek a víztartályok közvetlenül a mellékhelyiségek szomszédságában találhatóak.

Kamalani javaslata ezek után nem meglepő: inkább palackozott vizet vagy dobozos üdítőt kérjünk, és nem ő az első, aki ezt ajánlja.

Néhány évvel ezelőtt a légiutas-kísérők egy korábbi vizsgálatra hivatkozva felszólították az utasokat, hogy kerüljék a gépeken a kávé és a tea fogyasztását. A teszt során rengeteg mintát vizsgáltak, az eredmény pedig meglehetősen lehangoló lett: tizenhárom százalékban kimutatták a coliform baktériumot, százötvennyolc levett mintából kettőben pedig veszélyes mértékben a kólibaktériumot. Az analízisből kiderül, hogy az ivóvíz minősége légitársaságonként változik, de sok esetben a társaságok egészségtelen vizet biztosítottak az utasoknak.

A valamivel frissebb elemzések sem tűntek sokkal ígéretesebbnek. A New York-i Városi Egyetemen működő Hunter College NYC Food Policy Center és a DietDetective.com 2019-es tanulmánya során tizenegy nagyobb és tizenkét regionális légitársaság ivóvízének minőségét vizsgálták. A nagyobb társaságok közül hét kapott alacsony pontszámot, vagyis a tanulmány lényegében igazolja Kamalani javaslatát, hogy mindenáron kerüljük a csapvizet a repülőn. És nemcsak a fogyasztás során, hanem a mosdóhasználatkor is, hiszen a kézmosáshoz elkülönített víz szintén a már említett tartályból érkezik. A szakemberek útmutatása alapján inkább a kézfertőtlenítőket válasszuk.

Fogyasztás a fedélzeten

Ha a turistaosztályra szól a repülőjegyünk, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy ne kaphatnánk meg semmit az első osztályú luxusból. Legalábbis a British Airwysnél így működik a dolog, a társaság ugyanis új opciót vezetett be a turistaosztály utasainak, akik választhatnak a Michelin-csillagos séf, Tom Kerridge által készített ételek közül. Akad azonban olyan repülőjárat is, amelyen ételt és italt sem fogyaszthatnak az utasok.

(Forrás: Travel and Leusire, fotók: Getty Images)

 

FOLYTASD EZZEL
Egy japán milliárdos jóvoltából ingyen megkerülheted a Holdat
Felszólították a bicikliversenyzőket, hogy innentől ne örüljenek ölelkezve
Megjelent a Roadster negyedik lapszáma.
Ismét egy magazin azoknak, akik szerint nem arra születtünk, hogy a négy fal között üljünk, és akik szerint az élet olyasmi, amit nagykanállal kell fogyasztani és amiből sosem lehet elég. 170 oldalnyi friss, színes és energiával teli kontent felfedezőknek, kalandoroknak, inspirációt keresőknek mindarról, ami miatt érdemes nekivágni a világnak. Megnézem, mert érdekel!
Close
HELLO, EZ ITT A
ROADSTER
Kövess minket a Facebookon!
Történetek, amiket nem fogsz elfelejteni!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom