Egy kedden közzétett jelentés szerint Elon Musk elutasította azt az ukrán kérést, hogy a Krím-félszigetre is kiterjessze a műholdas internetszolgáltatást.
A SpaceX az amerikai kormánnyal együtt több ezer Starlink-műholdat bocsátott a megtámadott ország rendelkezésére még februárban, lehetővé téve, hogy az ukrán haderő korábban lefedetlen zónákban is tudjon kommunikálni, és csatlakozhasson a felderítő drónokhoz, valós idejű hírszerzési információkhoz jutva így az orosz csapatmozgásokról.
A múlt héten viszont a Financial Times a szolgáltatás fennakadásairól számolt be a fronton, azt feltételezve, hogy az Oroszország által ellenőrzött területeken lekapcsolták a hálózatot.
A Twitteren Musk azt írta, hogy nem tud nyilatkozni a harctéri körülményekről, mert "ez titkos". De még szeptember végén, az Eurasia Group politikai kockázati tanácsadó cég alapítójával, Ian Bremmerrel beszélgetve megerősítette, hogy a műholdas szolgáltatást lekapcsolták. Mint ott elmondta, az ukrán védelmi minisztérium megkérte őket arra, hogy aktiválják a műholdakat a Krím-félszigeten is, de ezt visszautasították az eszkaláció lehetősége miatt.
Bremmer azt is állította, hogy Musk a közelmúltban beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és a beszélgetés során Putyin nukleáris fegyverek bevetésével fenyegetőzött, ha Ukrajna megpróbálná visszafoglalni a Krím-félszigetet. A Twitteren azonban Musk határozottan tagadta, hogy a közelmúltban bármilyen beszélgetést folytatott volna az orosz vezetővel, és azt írta, hogy csak egyszer beszélt Putyinnal, és ez körülbelül 18 hónappal ezelőtt történt, a téma pedig a világűr volt.
A Starlink műholdak forradalmasíthatják a repülés közbeni netezést, már több cég is teszteli a szolgáltatást.
(Forrás: Insider, képek: Getty Images)
ukrajna | SpaceX | Elon Musk | műhold | starlink
Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod
10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod
Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!