Hat új hely, amit érdemes kipróbálni 2022-ben

Az elmúlt hónapokban jelentős változások zajlottak le a fővárosi gasztronómiai palettán: ikonikus éttermek zártak be, és nyitottak újak, hogy elkápráztassák a kulináris élményeket keresőket. Körbenéztünk Budapesten, és összegyűjtöttük azt a hat éttermet, bárt és kávézót, ahová muszáj elmenni 2022-ben.

YAMA

Autentikus, formabontó, különleges – így lehet röviden összefoglalni a YAMA esszenciáját. Az étterem neve azt jelenti, a hegy csúcsán, mely az újragondolt, modern ázsiai fúziós specialitásokban ölt testet.

A YAMA-ban ugyanolyan fontos az atmoszféra, mint az ételek és az italok.

Ez tényleg egy olyan hely, ahol eklektikus harmóniában fér meg egymás mellett a taco és a sushi, a sashimi és a guacamole, és ahol minden érzékünket egyszerre stimulálja a gondosan megkomponált, egyedi atmoszféra.

Umo

Az Arany Kaviár Étterem egyik tulajdonosa, Molnár Attila és családja, valamint a kolumbiai fejlesztő-kutató séf, José Guerrero nevéhez fűződik Budapest egyik legújabb étterme,

a budai Vár tövében található Umo, melyet a füst ihletett.

A zseniális gasztrokoncepciójuk alapján ott tényleg minden a füstös ízekről szól, így előtérbe kerülnek a faszenes grillen készített ételek és az egyedülálló koktélkreációk is.

Eazy

A novemberben újranyitó EaZy elegáns, mégsem feszengős, vagyis ideális találkozási pont akár munka utáni koccintáshoz, vacsorához, beszélgetéshez, vagy kifejezetten egy egész estét betöltő borkóstoláshoz, hétvégén élőzenével.

A vendégek több mint százféle bort kóstolhatnak,

emellett pedig élvezhetik a borbár és bisztró állandó tapas kínálatát és a sokoldalú konyha olyan nagyszerű fogásait, mint a marinált fehér húsú tengeri halból készült ceviche.

Sfinx

Ha Jeremy Ironst és Brad Pittet is elkápráztató fogásokat kóstolnánk, irány a Sfinx!

A századforduló nyüzsgő kulturális életű sugárútjának dekadens eleganciáját a legmodernebb, kifinomult koktéltrendekkel és világszínvonalú borszelekcióval keverik, ehhez pedig hangsúlyos gasztronómia társul.

Pr09re55

Nehéz megmondani, mi is a Pr0gre55 (ejtsd: progress, azaz fejlődés), ugyanis egyszerre kávézó, kiállítótér, bár és vintage ruhaüzlet, amely az érzékek eklektikus ékszerdobozaként aposztrofálja magát, ahol ínyenc teák, isteni macaronok, rágcsálnivalók, koktélok és pezsgők mellett jóval több jár. Társasjátékokkal, illatokkal, kozmetikumokkal, luxus illatgyertyákkal, ritka ruhákkal és kiegészítőkkel találkozhatunk, emellett belsőépítészet, stílustanácsadás, valamint művészeti mikrogaléria is csábít.

Fleischer Restobar

Egy sarokháznyi New York a Nagymező utcában – ez a Fleischer Restobar, amely a Két Szerecsen tulajdonosainak legújabb vendéglátó-egysége. Az éttermet egy egykori szabóság üzlethelyiségében nyitották meg, hogy magas színvonalú bisztrókonyhával, és gazdag gasztronómiai élményekkel várják a vendégeket.

Az ételkínálat szezonálisan változik,

jelenleg az étlapon található sütőtök krémleves, lazaccal és tökmaggal, sült kacsamáj szilvával és brióssal, és többek között vaddisznószűz erdei gombával és kakukkfűvel.

(Fotók: az éttermek hivatalos közösségi oldalai és Panamyphoto / Socially)

sfinx | budapest | bisztró | fleischer | körkép

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom