Ezek Európa leglátogatottabb úti céljai, az első helyezett egy eléggé furcsa hely

Az Uber által készített felmérésen nem a Buckingham Palota, és nem is az Eiffel-torony végzett az élen.

Hihetetlenül hangzik, de tény: 2021-ben félmillióan utaztak Uberrel a londoni Selfridges áruházba.

Ezzel nemcsak Londonban, hanem egész Európában is ez lett a fuvarmegosztó cég legnépszerűbb úti célja. Az adat magától az Ubertől származik, amely most ismertette a tavalyi év során az alkalmazáson keresztül sikeresen végbement fuvarok, értékelések és úti célok statisztikáit.

A Selfridges megelőzte a "hagyományos" londoni látványosságokat, úgymint a London Eye-t és a Buckingham Palotát, illetve az olyan párizsi turisztikai gócpontokat is, mint a Louvre vagy az Eiffel-torony.

A fuvarok számát tekintve Európában London volt az Uber legnépszerűbb városa, különösen sokan látogattak el a Broadgate Circle-höz, a Bank of England-hez és a Canary Wharf-hoz, valamint olyan kedvelt klubokba, mint a Fabric és a Ministry of Sound.

Hogy miért akartak ennyien a Selfridgesbe menni, arra nincs egyértelmű magyarázat, mivel az áruház éppúgy ismert élénksárga táskáiról, mint kiemelkedő árairól.

Elképzelhető tehát, hogy a Selfridges nem a turizmus miatt került az élre, hanem inkább azért, mert a rendszeres vásárlói közül sokan a privát Ubert választják a tömegközlekedés helyett.

Az Uber-felhasználók körében a Selfridgesnél népszerűbb turisztikai látványosság Európán kívül csak a New York-i Empire State Building volt, plusz még a kaliforniai Disneyland is bekerült az első ötbe.

A távmunka manapság könnyebben elérhető, mint valaha, a digitális nomád életforma pedig minden eddiginél vonzóbb. Számos ország csábítja a home office-ban dolgozókat, azonban egyáltalán nem mindegy, hová helyezzük át a bázisunkat, ha egyensúlyt szeretnénk a munka és a magánélet között. Az Expat Insider a távmunka szempontjából vizsgálta meg az országokat, így kiderült, melyek azok az úti célok, amelyek a legjobb és legrosszabb választások lehetnek.

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images)

london | úti célok | uber | áruház | toplista

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom