Sztrájkot hirdetett az Eurostar nemzetközi vasúttársaság biztonsági személyzete.
Az Eurostar járatai Londont Párizzsal, és más európai nagyvárosokkal, például Brüsszellel, Amszterdammal és Roterdammal kötik össze. December 16-ára, 18-ára, 22-ére és 23-ára azonban sztrájkot jelentett be az egyik brit szakszervezet, amely szerint ez "súlyosan érinti majd" az Eurostar szolgáltatásait a karácsonyi időszakban.
"A biztonsági személyzet elengedhetetlen ahhoz, hogy az Eurostar jól működjön, és szégyenletes, hogy a dolgozók nem kapnak tisztességes bért" – mondta Mick Lynch, az RMT (A Vasúti, Tengerészeti és Közlekedési Dolgozók Országos Szakszervezetének) főtitkára.
Nem akarjuk keresztülhúzni az emberek utazási terveit, de a tagjainknak béremelésre van szükségük, és a vezetőség csak így fog minket meghallgatni
– tette hozzá.
Az Eurostar szóvivője elmondta, hogy folyamatban vannak a megbeszélések az érintett dolgozókat foglalkoztató Mitie-vel, és tájékoztatni fogják az utasokat a menetrend esetleges változásairól. Mint a Mitie hozzáfűzte, prioritásként kezeli, hogy fenntartsa a megszokott szolgáltatásokat, és az utazások során minimálisak legyenek a fennakadások.
Az elmúlt néhány hónapban többször is sztrájkoltak a brit vasutasok, hogy jobb fizetést és munkakörülményeket érjenek el, és további munkabeszüntetések jöhetnek több másik cégnél is az országban december 13-án és 14-én valamint 16-án és 17-én, emellett jövő év január 3-án és 4-én, illetve 6-án és 7-én.
A sztrájkok ellenére Nagy-Britannia legmagasabban haladó vasútja a jövő év elején ismét munkába áll, és ha a vonatközlekedés nem is, a repülés hamarosan sokkal gördülékenyebb lehet, hála egy új eszköznek.
(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)
sztrájk | vonat | eurostar | közlekedés | Nagy-Britannia | vasutas sztrájk
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!