Öt napig csak fogkrémen élt egy tinédzser, hogy túlélje a világ egyik legveszélyesebb túraútvonalát

A tizennyolc éves Szun Liang alig egy éve kezdett túrázni, mégis úgy érezte, elérkezett a pillanat, hogy próbára tegye magát Kína egyik legnagyobb kihívást jelentő hegyi útvonalán, az Ao-Tai ösvényen.

Két héten át készült a magányos expedícióra, amelyet a kínai hegymászók „diplomamunkájának” tartanak. Február 8-án, harminckét kilogrammnyi drága felszereléssel, részletes térképekkel és egy alaposan megtervezett útitervvel indult útnak az északnyugat-kínai Csinling-hegységben.

Ám a technológia nem mindig állja ki az extrém körülmények próbáját. Már a második napon feladta a szolgálatot a külső akkumulátora, majd lemerült a telefonja is. Hamarosan egy súlyos esés következtében eszméletét vesztette, és nemcsak tájékozódási eszközeit, hanem az összes élelmét is elvesztette.

Tiltott úton túrázott, kis híján végzetes lett a kaland

Sun hamar felismerte, hogy közelebb van az ösvény végéhez, mint a kiindulópontjához, ezért az egyetlen esélye a túlélésre az volt, ha tovább halad előre. A kimerültség, a fájdalom és az éhség ellenére is folytatta útját. Az egyik éjszakát száraz levelek között, egy szikla mögött meghúzódva vészelte át, míg egy másik éjszaka folyamatos ugrálással próbálta elkerülni a kihűlést.

Táplálék híján fogkrémet kezdett enni, ám az émelygést és hányingert okozott.

Mindennek ellenére további öt napig életben tudott maradni a zord körülmények között.

Február 17-én, tíz nappal az indulása után, Szun füstszagot érzett. Tudta, hogy ez emberek jelenlétére utalhat, ezért kiabálni kezdett. A füst mentőcsapatoktól származott, akik hamarosan rátaláltak a legyengült túrázóra. Ellátták, majd együtt még egy utolsó éjszakát a hegyen töltöttek el, mielőtt másnap visszatértek volna a civilizációba, ahol Szun családja már kétségbeesetten várta őt.

A mentőakció azonban komoly árat követelt. Szun családját nyolcvanezer jüanos, nagyjából 4,3 millió forintos bírsággal sújtották a mentési költségek fedezésére. A hatóságok ezzel nemcsak a mentés költségeit próbálták megtéríteni, hanem

elrettentő példát is szerettek volna mutatni azok számára, akik a tiltás ellenére is megpróbálnák meghódítani az Ao-Tai ösvényt.

A rettegett Ao-Tai ösvényről

Az Ao-Tai ösvény nagyjából százhetven kilométeren át húzódik a Ao- és Taibai-hegyek között, a világhírű agyaghadsereg városának, Hszian közelében. Az útvonal átlagosan 2500 méteres magasságban halad, és a 3700 méteres Taibai-csúcsra vezet.

Az időjárás szélsőséges és kiszámíthatatlan. Szun később úgy fogalmazott:

„Az egyik csúcson még napos volt az idő, a következőn már hóvihar tombolt, vad szélviharokkal és sűrű köddel.”

A széllökések néha olyan erősek voltak, hogy alig tudott egyáltalán talpon maradni. Arrafelé meredek sziklafalak és váratlan szakadékok nehezítik a túrázást, ha pedig minden nyugalmasnak tűnik, medvék és vaddisznók okozhatnak kellemetlen perceket.

Miután 2012 és 2017 között legalább negyvenhat ember halt meg vagy tűnt el az ösvényen, a hatóságok 2018-ban hivatalosan is betiltották a túrázást a térségben. Szun Liangnak állítása szerint erről az intézkedésről nem volt tudomása.

(Forrás: explorersweb, fotók: Getty, illusztráció)

túrázó | életveszély | turista | bírság | fogkrém | kína

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom