A reptéri biztonsági sorok gyakran akadnak el azért, mert valakinek a táskájában nagy flakon folyadékot vagy krémet találtak.
A brit reptereken azonban mindennek 2024-ben vége szakadhat, és attól kezdve a laptopot sem kell kivennünk majd a csomagból. Mindezt azok a fejlettebb technológiával rendelkező, a kórháziakhoz hasonló CT-szkennerek teszik lehetővé, melyek bevezetését a nagyobb brit reptereknek 2024 közepéig meg kell oldaniuk.
Az új, 3D-s eszközöket, amelyek a régi, kétdimenziós képet biztosító szkennerekkel ellentétben lehetővé teszik a csomagok bármely szögből történő átvizsgálását, a Heathrow-n és a Gatwicken tesztelik,
az új eljárás pedig nemcsak a várakozási időt, de a műanyaghulladékot is csökkentheti, miután az utasoknak nem kell külön nejlonzacskóba tenni például a kozmetikai szereket.
A technológiát egyébként az írországi Shannon repülőtéren már bevezették az idén, és el is törölték a száz milis szabályt. A repülőtér tájékoztatása szerint a változtatás hatására a felére csökkent a biztonsági átvizsgálás ideje.
Nem ez lesz az egyetlen nagyobb változás, amelyre a brit reptereken a következő években számíthatunk, miután jövőre szigorodnak az országba történő belépés feltételei, és a British Airways is egy új technológiát kezd tesztelni.
(Forrás: The Times, képek: Getty Images)
laptop | Nagy-Britannia | folyadékkorlát | repülőtér | biztonsági ellenőrzés | heathrow
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!