Aggasztó okból búcsúznak ettől a két alaptartozéktól a francia hotelek a Pireneusokban

A francia Keleti-Pireneusokban három éve tartó aszály egyre szigorúbb korlátozásokra kényszeríti a megyét. 

Legutóbb például az idegenforgalmi szolgáltatók írtak alá egy chartát, amely körülbelül harminc intézkedést tartalmaz a vízhasználat csökkentésére. Ezek között szerepel a jegesvödrök betiltása és a fürdőkádak száműzése, legalábbis az újonnan épülő szállodákból.

A következő hat évben épülő hoteleknél oda kell figyelni a víztakarékosságra és a vízújrafelhasználásra, ennek jegyében pedig kevesebb fürdőkád kap helyet bennük, míg a már meglévőkből eltávolítják a dugókat, hogy senkit ne kísértsen meg egy kiadós fürdőzés gondolata. Emellett a mostantól 2030-ig épülő új szállodákban az elhasznált zuhanyvizet a WC-be vezetik, véget vetve az ivóvízzel való öblítésnek.

Mint Brice Sannac, a pyrénées-orientales-i szállodák szakszervezetének elnöke elmondta, a szállodatulajdonosok és -üzemeltetők elfogadták a körülményekhez való alkalmazkodás szükségességét.

Az egyik szállodatulajdonos, Xavier Mahaux például arról számolt be, hogy a medence karbantartásához használt vizet újra felhasználják. Mint mondta, a víz, amivel a szűrőt tisztították, eddig egyenesen az esővíz-elvezető rendszerbe került, de mostantól azt egy tartályba gyűjtjük, és öntözésre, illetve a medenceterület takarítására használják majd.

A tengerparti Pyrénées-Orientales megyében már tavaly is olyan súlyos volt az aszály, hogy betiltották az autómosást, a kerti öntözést és a medencefeltöltést. A régió egyik legfontosabb folyó, az Agly medre több mint egy éve gyakorlatilag száraz. A francia meteorológiai hivatal szerint nem volt még ilyen súlyos aszály a mérések 1959-es kezdete óta.

Collioure

A szomszédos Katalóniában hasonló helyzet alakult ki, és Szicília is szárazsággal küzd.

(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)

vízhiány | hotelek | vízkorlátozás | franciaország | pireneusok | aszály

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom