Nem igazán küzd tömegekkel, mégis limitálná a látogatószámot ez az üdülőparadicsom

Franciaország tengerentúli területén, a Bora Borát, Mooreát és Tahitit is magában foglaló Francia Polinézián nem jelent problémát a túlturistásodás, a régió mégis azt szeretné, ha nem lennének többen a látogatói, mint a helyi lakosai.

Ezért évi körülbelül 280 ezer főben limitálná az oda érkező turisták számát, bár azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a korlátozás a franciákra is vonatkozik-e, akik a törvények szerint nem számítanak ott külföldieknek.

A kormány mindenesetre szeretné „diverzifikálni a különféle látogatókat, és összehangolni a gazdasági növekedést a környezet megőrzésével, a lakosság életminőségével és az örökség megbecsülésével, hogy inkluzív és fenntartható turisztikai modellt valósítson meg.”

A Világbank adatai szerint 2019-ben Francia Polinézián mintegy 300 ezer, vagyis minden addiginál több látogató fordult meg.

Lehetséges, hogy a szigetcsoport már a jövőre gondolva szeretné elejét venni a turistadömpingnek, más, hasonló kezdeményezéseket alapul véve. Bhutánt például gyakran emelgetik példakénta látogatószám limitálására, amit ott úgy oldottak meg, hogy a turistáknak naponta kétszáz dolláros adót kell befizetniük, ami sokakat elriaszt attól, hogy az ázsiai királyságba szervezzék a vakációjukat. Európán belül Velence küzd leginkább a tömeggel, és úgy tűnik, itt is megvan már az időpont, amikortól fizetni kell a belépésért.

Spanyolország szintén élen jár a limitek bevezetésében, és Európa harmadik legnagyobb repterén is korlátozásokkal kell számolni.

(Forrás: CNN, képek: Getty Images)

 

Francia Polinézia | tahiti | turizmus | korlátozás | bora bora

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom