Gianni Annoni: A magyar ember a szívemben van

Aligha kell bárkinek bemutatni a mindig jó kedélyű, vérbeli olasz temperamentumával a legszürkébb hétköznapból is napsütéses hétvégét varázsoló Gianni Annonit. Huszonhat éve él Magyarországon, a tekintélyes időszak alatt pedig nem csupán a magyar gasztronómia, hanem a hazai közélet egyik elismert és kedvelt alakja is lett. A budapesti Arany János utca kis Itáliájában található Pomo D’Oro étterem tulajdonosával aktualitásokról, magyar szokásokról, Olaszországról, ételekről és az apaságról beszélgettünk, de még azt is elárulta, hogy a limoncellót vagy a pálinkát szereti-e jobban.

Hogy némi személyes felütéssel kezdjem, az interjúra készülés közben vakargattam a fejem, és nagyokat kortyolgattam az agyserkentőnek szánt kávémból, hogy olyan kérdéseket állítsak össze, amiket korábban nem nagyon tettek fel neki. Nem volt könnyű, hiszen az annak idején egy Friderikusz-műsorban debütált, népszerű figurának számító Gianni szinte hetente feltűnik a médiában, legyen szó tévéműsorról, újságcikkről vagy podcastről.

Gondoltam, a beszélgetés indításakor oldom egy kicsit a hangulatot, és szó szerint színt vallok. Finoman előtérbe helyeztem a kékben és feketében pompázó sálamat, mivel tudtam róla, hogy a pirosban és feketében játszó másik milánói futballcsapatért dobog a szíve. A reakció pedig természetesen klasszikusan olaszosra sikeredett:

"Na jó, akkor részemről ennyi volt, ciao!"

Persze csak viccelt, ellentétben néhány perccel később, amikor már komoly témákat érintve beszélgettünk a nehéz helyzetbe került vendéglátásról – a kötelező köröket értelemszerűen nem lehetett kihagyni.

Embert próbáló mindennapok

"Ilyen jellegű gondokkal idáig nem kellett megküzdenünk. Átéltünk már egy gazdasági válságot 2008-ban, de ez most egy olyasfajta helyzet, amit még nem láttunk. Őszintén szólva, nem is nagyon tudom mihez hasonlítani. Rosszabb, mint egy krízis, és lehet, hogy rosszabb, mint egy háború. Néhányszor ugyan túlspilázott, de olyan probléma, amit mérhetünk akár egy pestisjárványhoz is. A humánus részét kell kiemelni. Vendéglátósként mondhatom, hogy az emberi oldal és az emberi kapcsolatok nagyon fontosak. És most szenvedünk. Reálisan nézve csak álmodozni tudok arról, hogy mihamarabb vége legyen ennek az egésznek, de nagyon fontosnak tartom, hogy minél többen megkapják az oltást, és együtt próbáljunk meg kilábalni a bajból. Ha pedig igazak a hírek a harmadik hullámról, az szerintem nem hullám lesz, hanem cunami" – indított egy nagy levegővétellel az aktuális téma kapcsán úgy, hogy nem is nagyon kellett kérdéseket közbeszúrni. Arra azért kíváncsi voltam, tartja-e a kapcsolat olaszországi vendéglátós ismerőseivel, és milyen háttérinformációkkal tud szolgálni.

Itália és a remény

"Bizonyos területeken ismét szigorításokat vezettek be. A hegyekben megnyitottak pár helyet, de hamar be is kellett zárniuk. Ha a józan eszünkre hallgatnánk, akkor belátnánk, hogy pszichésen kell az emberekre hatni. Ez néhány aprósággal már elérhető. Nem kell nagy dolgokra, nagy engedményekre gondolni, hanem elég lenne valamilyen formában reményt adni. Az olaszok az első hullám idején átélték már ezt, amikor két és fél hónapig be voltak zárva. Ilyenkor, ha valaki betartja a szabályokat, és azt látja, hogy eközben egyesek máshogy állnak hozzá, és más lehetőségeik vannak, akkor picit rosszul érinti."

Nem mondhatni, hogy ezt követően léleknyugtató dolgokkal folytatta volna. Sőt, néhány pillanat erejéig igen mély és megindító gondolatokat adott át.

"Nagyon negatívan állunk a vírushoz; félünk, hogy elkapjuk, de meg kell vele küzdeni, mert hála istennek, le lehet győzni. Sajnos sokan elvesztették szeretteiket, ez a legszörnyűbb. Erre a járványra azért haragszunk, mert elvette az embert és az elbúcsúzás lehetőségét. Rengeteg idős ember úgy halt meg, hogy nem volt mellette senki. Valaki mesélte nekem, hogy nem foghatta meg a nagymamája kezét, mielőtt az elment. Ez borzasztó, és engem nagyon megijeszt. A halál természetes dolog, az élet része, de ha fogod valakinek a kezét, imádkozol, vagy a szemébe nézel, kicsit könnyebb is tud lenni.

Hogy valami reménykeltőt is mondjak, olasz barátaim látnak már némi fényt az alagút végén. Olaszország teljesen más, és annyira másként élünk Itáliában, hogy a helyzet még tartományonként is változó. Például délen, ha egy vendéglős még a pandémia csúcsidőszakában is működtette a helyét, nem különösebben érdekelte, mi történik körülötte. Persze ez se mondható a legjobb viselkedési formának, de akkor mégis milyen a jó? Már nem is mondhatsz semmit ebben a világban. Nem tudod, kiben bízhatsz meg száz százalékig. Egy olyan világot élünk, amiben azt mondják, szabad vagy, de én nem érzem azt a fajta szabadságot. Nem is igazán tudom, merrefelé tartunk. Éppen ezért azokra a szép dolgokra kellene összpontosítanunk, amiket a jóistentől kaptunk, és a jelenre koncentrálnunk, nem pedig a jövő miatt aggódnunk."

Jövő – kérdőjelekkel

Kívülről is egy pozitív, életigenlő fickónak tűnik, aki a mának él.

Aggódás helyett már az esetleges újranyitást tervezgeti, és hálás szavakkal emlegeti a kitartó munkatársait.

"Térdre kényszerültünk, de minden energiánkat beletesszük abba, hogy ne feküdjünk le, és életben maradjunk. A Pomo D’Oro csapatának nagy része a nyitás óta, tizennyolc éve itt van, ami több szempontból szerencsés: számíthatunk egymásra, a kollegalitásra, a szolidaritásra, a megértésre, és az elfogadásra. Sokan igazából csak most értik meg ezeknek a szavaknak a jelentését – mondja Gianni, aki azok közé a vendéglátósok közé tartozik, akik évek óta próbálnak egyfajta szemléletet követni, és a mai napig kitartanak mellette. – Sajnálom, hogy többeknek be kellett zárniuk, és hogy az egy-két éve belevágó szakmabelieknek nem volt lehetőségük kiépíteni a vendégkörüket. Nagyon fájdalmas történet ez, de arra kellene gondolnunk, hogyan találhatnánk meg együtt a megoldást."

Pozitív hozzáállású emberként azt mondja, nyáron talán már nyithatnak. Egy dolgot viszont nem szeretne.

"Azt, hogy a balatoniak olyan árakat és béreket szabjanak, amivel mi nem tudunk versenyezni. Mert nem fogunk tudni. Nem lenne szabad engedni, hogy ez megtörténjen, mert minket, akik egész évben zárva voltunk, övön aluli ütésként érne. Nem lenne fair, hogy xy hely kinyit nyáron három hónapra, és hatalmas fizetéssel csalogatja oda arra az időszakra a vendéglátásban dolgozókat. Ne legyünk zsoldosok! Tiszteljük annyira a másikat és ezt az üzletágat, ezt a gyönyörű szakmát, hogy nem megyünk bele ilyenbe! Értem, hogy mindenkinek pénzt kell keresnie, de ne tapossuk el a teljes időszakot végigizzadókat!"

A magyar szív

Gianni Annoni huszonhat éve él nálunk. Amikor átvett magyar szokásairól faggatom, mosolyogva vágja rá,

imádja az együttléthez köthető családi hagyományainkat, a kedvence pedig a húsvéti locsolkodás.

"Inkább ezeket veszem át, mint mondjuk egy Valentin-napot vagy a Halloweent. Ennek nagyobb értéke van – mondja, majd vigyorogva kitér a pálinkafogyasztásra is. – Tetszik, hogy pálinkát iszunk ebéd és vacsora előtt, és nem csak a végén, mint az olaszok. A két tradíciót néha összekeverem: pálinkával kezdek és grappával zárok!"

Szépnek tartja a magyar nyelvet; ahogyan köszönünk, ahogyan beszélünk. Kiemeli, hogy bizonyos szavaknak hihetetlen mély jelentésük van, és szerinte érdekes módon a magyar nyelvben néhány dolgot sokkal jobban ki lehet fejezni, mint mondjuk az olaszban.

"Ha valaki bántja Magyarországot, odaállok és megvédem. Persze Olaszországgal kapcsolatban is így cselekszem – lehet, egyszer diplomata leszek! – lelkendezik nevetve. – A gyerekkorom teljes mértékben Itáliához kötődik, a habitusom, a beszédem, a mozdulataim, a megjelenésem tipikusan olasz, tehát huszonhat évnyi magyarországi tartózkodás ellenére sem mondhatom azt, hogy valamennyire magyar vagyok. A magyar ember a szívemben van, és egy picit mindig magyarnak fogom érezni magam – ha a magyarok megengedik, hogy magyar lehessek. Még mindig azt gondolom, igazából vendég vagyok nálatok, szóval inkább úgy fogalmaznék, tudom, hol a helyem. Bizonyos dolgokat soha sem fogok teljesen megérteni, és remélem, hogy a fiatalabb generáció máshogy áll majd hozzá, pláne, ha nekik kell megoldani őket. Érteni értem, de mivel nem éltem meg, nem tudom igazán átérezni, milyen súlyos volt a helyzet."

Azt mondja, rengeteget változott Magyarország azóta, hogy ide költözött. "A tisztaság, a biztonság, a természet, a termálfürdők, az emberek, az étel, a zene, az alapanyagok, a népi hagyományok mind-mind nagyszerűek. A hagyományokról még annyit, hogy nálunk szinte csak a dél-olaszok tartják ezt a mítoszt. Északon Milánó egy nemzetközi iparvárosként ismert, a divat, az üzleti élet központjának számít, ellenben délen még mindig olyan hangoskodó, szerethető, jó értelemben vett egyszerű mindennapokkal találkozni, amiről az emberek álmodozni szoktak; erre gondolnak, amikor azt kérdezik tőlük, miért lenne jó egyszer ott élni. Mindezt azért mondom, mert nekem kicsit a vidéki Magyarország is ilyen."

Konyhai jótanácsok

Nagyjából ennél a pontnál rejtettük terítő alá a komolyságot, és fordult könnyedebb hangvételűbe a beszélgetés, pedig nem ittunk sem grappát, sem pálinkát. Az iránt érdeklődtem, evett-e már nálunk olasz ételt, amit legalább olyan jól készítettek el, mint Itáliában. Nem sokat gondolkodott a válaszon.

"Nem még. Talán nyugodtan mondhatom azt, hogy az olasz gasztronómiát nem könnyű reprodukálni. A nyelvtudásunk ízekkel, illatokkal, pillanatokkal van összekötve, amit nagyon nehéz utánozni. Olyasmi, mintha azt kérnéd tőlem, dobjak össze neked egy paprikás csirkét. Megcsinálom, és valószínűleg azt mondod rá, hogy jó, de mégis érezhető, hogy tanult. Sok mindent meg lehet tanulni, de a bizonyos fricska mindig hiányzik majd. Bárhová elmentem és elém tettek egy olasz ételt, az gyakran az egyszerűségen bukott meg. Mert az itáliai konyha egyszerű alapanyagokra épül, és ha egyvalami rossz, akkor az egész tányérnak annyi. Nemrég néztem egy műsort, amiben a bajai halászlé titkairól meséltek. Nagyszerű volt hallgatni, hogy például miért ezt a lábast használjuk, milyen hal kerüljön bele, pontosan hogyan oldjuk meg a porciózást, milyen tésztát válasszunk és a többi. Mindezt azért, hogy lelket kapjon az étel. És ez nagyon fontos, mert ezzel tudod eladni!"

Elárulja, hogy azokat a fogásokat szereti, amelyekben benne van a magyarság, illetve további élet… pontosabban konyhavezetési tanácsokkal is szolgál. "Az élet nem verseny, merjetek főzni és sütni! Ami a konyhában történik, azt nem szabad eltitkolni! Időt kell rá szánni, kikapcsolni vagy félretenni a telefont, mert maximális odafigyelést igényel az, amit csinálunk!"

Aki mindent megváltoztat

Gianni néhány hónappal ezelőtt apa lett. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy csillogó szemekkel és annyira meghatóan beszélt a kisfiáról és az apaságról, hogy ha nem lett volna rajtam maszk, aligha tudom elrejteni az érzelmeimet. Nem mintha egy olasszal szemben el kellene.

"Egy barátom szavait venném kölcsön. Nem gondoltam volna, hogy a szívemben van egy ilyen csakra, van még helye egy szerelemnek. Nem gondoltam volna, hogy a világ még mindig ilyen gyönyörű, és hogy egy ekkora csoda történik az életemben. Szerencsés vagyok, amiért ez megtörtént. Egy gyermeki mosoly es szemkontaktus képes rendbe rakni a napodat."

Nyári tervek

Mindannyian reméljük, hogy nyáron már valamit visszakapunk a régi életünkből. Gianni azt mondja, amint megteheti, mindenképpen hazalátogat. "Mármint Olaszországba. Ugyanis mindkét országot a hazámnak tartom. Amikor Itáliában vagyok, sokszor hiányzik Magyarország, és ez fordítva is igaz. Egy gasztrotúrát biztosan beiktatok, hogy felkeressem és támogassam a barátaimat, és hogy végre élvezzem a nyüzsgést."

Zárásként még egy kis játékra invitáltam és arra kértem, a villámkérdés körben egyet válasszon két dolog közül.

– Limoncello vagy pálinka?
(Kis gondolkodás után) – Pálinka!

– Gulyás vagy pörkölt?
– Pörkölt.

– Pest vagy Buda?
– Budapest! Hú, ez nagyon nehéz… Duna!

– Olasz világbajnoki cím vagy Milan Bajnokok Ligája-győzelem?
(Újabb kis gondolkodás után, mosolyogva) – Ez szemétség… Olasz!

– Római vagy nápolyi pizza?
– Most a római.

– Bolognai spagetti vagy lasagne?
– Nincsen spagetti… tagliatelle! A spagettit az osztrákok találták ki. Előre megfőzik, beleteszik egy ládába, és összekeverik. Tehát lasagne.

– Terepjáróval a hegyekben, vagy kabrióval a tengerparton?
– Hegyek!

Gianni a hegyekben

Aligha véletlenlenül esett a választásra a hegyekre. Gianni olasz éttermének, a Trattoria Pomo D’Orónak a finomságai közül is lehet csemegézni az eplényi Síaréna hangulatos Gastro43 Sétányán. Útjára indult ugyanis a Gastro43 kampány Láss vendéglőt, láss vendéget! jótékony kezdeményezése, amely ebben a sokakat érintő nehéz helyzetben a hazai vendéglátóegységek felkarolását tűzte ki célul.

(Fotók: Kőrösi Tamás)

olasz | vendéglátás | magyar | aktualitás | jövő