Igazán szuper dolgot talált ki az autómegosztó a Görögországban nyaralóknak

Az Uber időnként különleges, szezonális szolgáltatásokat is indít, és idén nyáron sincs ez másképp. Ezúttal az egyik görög szigetet csodálhatjuk meg különleges látószögből a segítségével.

Míkonoszon a klasszikus Uber-taxi után mostantól motorcsónakot is lehet hívni, mondjuk, ha az egyik strandról a másikra szeretnénk eljutni, vagy körbejárjánk a szigetet, élvezve a csodálatos tájat.

Az Uber Boatot június végétől október végéig vehetjük igénybe az alkalmazáson keresztül, a csónakokat pedig egy helyi üzemeltető biztosítja. A hajót a tervezett utazás előtt legalább 45 perccel kell lefoglalni, és csak a sziget huszonöt kijelölt pontján lehet be- és kiszállni.

A motorcsónakok befogadóképessége legfeljebb nyolc fő, így lehetőség van a fuvarmegosztásra is.

Egyébként nem ez az első eset, hogy az Uber vízre száll, tíz évvel ezelőtt a cég "hajóval a munkába" lehetőséget kínált San Franciscóban, Londonban pedig 2020 óta lehet vele hajózni a Temzén.

Az is előfordult, hogy a víz alá ereszkedhettek, és hamarosan a levegőbe is felemelkedhetnek a vállalat utasai.

(Forrás: The Mayor, képek: Getty Images)

bérlés | görögország | mikonosz | uber | motorcsónak

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom