Gyakorlatilag teljesen lezárják Olaszországot az ünnepekre

A tömeges mozgás elkerülésére a hétvégétől szigorú ellenőrzést vezetnek be a repülőtereken, vasútállomásokon, valamint a vásárlóutcákban is, december 24-től pedig Olaszország teljes lezárása várható egészen január 3-áig.

Francesco Boccia tartományügyi miniszter bejelentette, hogy a kormány az ország teljes lezárására készül az ünnepek alatt. A végleges szigorító intézkedéseket a miniszterelnök pénteken vagy szombaton jelenti be. Sajtóértesülések szerint december 24. és december 26. között, valamint december 30. és január 3. között az ország egész területén egész napos kijárási tilalmat rendelnek el, leállítják a kereskedelmet és a vendéglátást is. Más értesülések szerint a korlátozásokban nem lesz szünet, és egészen vízkeresztig, tehát január 6-ig eltarthatnak.

Ezt megelőzően december 21-től életbe lép a tartományok közötti közlekedés tilalma. A hétvégén ezért jelentős mozgás várható a közlekedésben: a repülőtereken, vasútállomásokon és autósztrádákon kiemelt forgalommal számolnak. Advent utolsó hétvégéjéről van szó, ezért vásárlók tömegei várhatók a városok központjaiban is, annál is inkább, mivel a kereskedelmi központok zárva tartanak, az üzletek viszont este kilencig nyitva lesznek. A hatóságok el akarják kerülni a múlt hétvégén történteket, amikor tömegek lepték el a vásárlóutcákat a biztonsági távolság mellőzésével, és a rendőrséget kellett bevetni az emberek terelésére.

Péntektől szigorú ellenőrzéseket indítanak a tömörülések elkerülésére: a belügyminisztérium hetvenezer rendőrt és katonát küld az utakra és utcákra, drónokat is bevetnek a gyalogos- és járműközlekedés szabályozására. A vásárlóutcákba korlátozott számban engedik majd be az embereket, Milánó központjában egyirányú közlekedést vezetnek be a gyalogosok számára is, az autósztrádákon még a pihenőhelyeken is igyekeznek feloszlatni a tömörüléseket.

Az intézkedések szerint minden járműben csak két személy tartózkodhat, ha nem egy háztartásban élőkről van szó, és minden esetben kötelező a szájmaszk használata az autókban is. Az előírások megsértése négyszáztól ezer euróig terjedő bírságot von maga után.

Külön utat jár az északkeleti Veneto tartomány, ahol december 19. és január 6. között mindennap délután két órától lezárják a tartományt: délelőtt minden működni fog, délután viszont mindent leállítanak, tilos lesz a városok, települések közötti közlekedés, és a tartomány külső határait is lezárják.

Ez is érdekelhet:
Hivatalossá vált, hogy teljes kijárási tilalmat vezetnek be Magyarország északi szomszédjánál

A tilalom december 19-én reggel öt órától lép hatályba Szlovákiában, és a jelenlegi tervek szerint január 10-ig marad érvényben.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

ünnepek | lezárás | karácsony | koronavírus | üzletek | olaszország

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom