Hangulatos őszi-téli kiruccanásra csábít Európa új hálókocsis vonata

Szeptember 1-jén indult el és naponta közlekedik Stockholm és Hamburg között.

A svéd SJ és Hector Rail valamint a német RDC Germany együttműködéséből született útvonalon másodosztályú ülőhelyekre és négy-hat személyes, másodosztályú fekvőkocsikba, egy-két személyes másodosztályú és egy-három személyes első osztályú hálófülkékbe lehet jegyet venni.

Az árakat euróban határozzák meg, de az SJ honlapján svéd koronában is megtaláljuk őket. Eszerint

a másodosztályú ülések 300 svéd koronánál (körülbelül 11 ezer forintnál) kezdődnek.

A kép illusztráció

Svédország egyébként idén tavasszal indította újra a vonatközlekedést Finnországba, ami körülbelül 30 évig szünetelt, április 1-jén újra megnyílt a haparandai határátkelő is.

Bár több európai ország is küzd a vonatozás népszerűsítéséért, az Eurostat legutóbbi jelentése szerint az európai lakosok első számú közlekedési eszköze továbbra is az autó.

Hamburg

Gondoltad volna, hogy Magyarország is szerepel Európa tíz legjobb hálókocsis vonatútja között? Budapestről például az egyik legszebb svájci városba is eljuthatunk éjszakai vonatozással.

(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Getty Images, Unsplash)

stockholm | hamburg | vonat | vasút | éjszaka | hálókocsi

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A hely, ahonnan nem akarsz hazamenni – Spirit Hotel
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom