Tényleg a horvát szállodák rendelkeznek a legjobb vendégértékelésekkel az egész mediterrán régióban?
A Horvát Turisztikai Napokon vendégeskedő Trust You vendégvélemény-elemző cég minden online platformot érintő kutatása szerint állítólag a horvát hotelek jobb értékeléseket kapnak, mint francia, olasz, görög és spanyol társaik. Emellett Larisa Dedus, a Trust You igazgatója azt mondta, hogy Horvátország a legversenyképesebb a barátságos kiszolgálás tekintetében is.
A horvát hotelek vezető helyen állnak az értékelések szerint, a vendégek pedig különösen elégedettek az elérhető szobakategóriákkal, a hotelekkel általában, az elhelyezkedéssel és a szolgáltatásokkal".
A legmagasabb pontszámot a személyzet barátságossága kapta, ami hozzájárul ahhoz, hogy a vendégek jól érezzék magukat az országban“ – tette hozzá.
Sandra Jankovic, a Turisztikai Igazgatóság munkatársa arra mutatott rá, hogy a horvát szállodák árai viszont sokáig nem teljesen tükrözték ezeket a jó értékeléseket, mert itt voltak a legalacsonyabb a szobaárak az egész Földközi-tengeren, és az ötcsillagos szállodák is kevesebbe kerültek, mint Franciaországban vagy Olaszországban. Az elmúlt években a nyári csúcs előtt és után már száz euró alatt lehetett foglalni, 2022-ben azonban 25 százalékkal nőttek a szobánkénti átlagárak. Egy területen azonban Horvátország elmarad a versenytársaitól, mégpedig a kártyás fizetési lehetőségek tekintetében.
A magyarok ezt az öt helyet imádják a legjobban Horvátországban, de bármennyire sokan is távozzanak pozitív élményekkel, azért korántsem mindenki elégedett.
Szerinted is a horvát hotelek a legjobbak?
(Forrás: Total Croatia News, képek: Getty Images)
Horvátország | szállodák | értékelés | szálloda
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!