Íme, pár érdekesség, amit megtudtunk a néhai királynő étkezési szokásairól hét évtizedet átölelő uralkodása alatt.
Darren McGrady, a Buckingham-palota egykori séfje Eating Royally című könyvében enged bepillantást a függöny mögé és a királyi étkezőbe.
McGrady, aki 15 éven át volt II. Erzsébet személyes szakácsa, azt írja, hogy a királynőnek sokkal egyszerűbb étkezési szokásai voltak, mint gondolnánk. Persze, a kötelező vacsorákon és egyéb elegáns ünnepségeken felszolgált menük megfelelnek a csillogó fantáziának, de a hétköznapokon nem éppen kaviárt falatozott.
Valójában az otthoni étrendje meglehetősen átlagosnak számított, bár az ételeket profi szakácsok készítették.
Élvezte az egyszerű, lekváros pirítósból álló reggelit, illetve megmaradt a könnyű ebédeknél és vacsoráknál. Irtózott a fokhagymás vagy túl sok hagymát tartalmazó ételektől, ami miatt talán szigorúnak tűnt az étrendje. Kedvelte a párolt lazacot, a finom teasüteményeket és a lekváros, tejszínhabos pogácsát. És persze még megannyi mást is, amihez szorosan köthető a neve.
Gin
II. Erzsébet annyira szerette ezt az italt, hogy saját gint dobott piacra, ami a sandringhami birtok kertjéből származó alapanyagokból készült. Legszívesebben egy jó gin koktélt, gin martinit vagy Dubonnet-t kortyolgatott.
Earl Grey tea
A királynő valamennyi reggelét egy kanna Early Grey-el, egy hagyományos, bergamot-illatú fekete teával indította, amit tejjel és cukor nélkül fogyasztott.
A tea iránti rajongása az egész világon népszerűvé tette ezt a fajtát, olyannyira, hogy világszerte az ötödik legnépszerűbb teaíznek számít. Ez az a tea, amelyet leginkább a királyi családhoz és Erzsébet királynőhöz társítanak.
Kenyérhéj nélküli teaszendvicsek
A hagyományos brit délutáni tea története egészen az 1840-es évekig nyúlik vissza, amikor Bedford hercegnéje könnyű falatokra vágyott, hogy áthidalja az ebéd és a vacsora közötti időszakot.
Erzsébet királynő ragaszkodott a napi teázáshoz; a finom, kenyérhéjtól megszabadított szendvicsek iránti rajongása ugyancsak jól ismert. Kedvenc állítólag a füstölt lazacos, krémsajtos változat volt.
Vadhúsok és halak
A régi mondás szerint reggelizni úgy kell, mint egy király, ebédelni úgy, mint egy herceg, és vacsorázni pedig úgy, mint egy koldus. A jelek szerint Erzsébet királynő tartotta ezt, mert esténként csak egyszerűbb, fehérjékből és zöldségekből álló ételeket fogyasztott.
Gyakran vacsorázott vadhúsból készült ételeket, illetve szívesen falatozott a Balmoral-kastélyban lévő Dee folyóból kifogott lazacokból. Állítólag nagy rajongója volt a darált szarvashúsból készült hamburgereknek is. A vacsorákon általában mellőzte a burgonyát, a tésztát vagy a gabonaféléket, de desszertnek szinte mindig jutott hely.
Csokik és torták
A királynő legendásan szerette az édességeket, különösen mindent, ami csokoládés.
Imádta a klasszikus jégkocka-tortát, amit a királyi szakácsok szerint naponta kért – a maradékot vonattal szállíttatta a Buckingham-palotából Windsorba, hogy egy falat se vesszen kárba.
II. Erzsébet királynő halála egy korszak végét jelzi, nem csoda, hogy számos változás várható.
(Forrás: Food and Wine, fotók: Getty Images)
szendvics | királynő | italok | lazac | II. Erzsébet | hatás
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!