Ilyen magyar szemmel az izlandi sötét történetek helyszíne

Amikor Tóth Gergely Izlandon jár, mindig valami izgalmat hoz haza. Ezúttal is így történt. 

A képek a sziget közepén, Kerlingarfjöll hegyláncnál és annak környékén készültek még egy korábbi őszi túra alkalmával.

 

Alapvetően azért számít izgalmasnak a környék, mert ez a hely is csak nyáron látogatható önállóan, a téli időszakban csak szervezett super-jeep túrákkal lehet megközelíteni. "Az ide vezető út alapvetően könnyűnek mondható, mert nincsenek folyóátkelések, érkezésünk előtti éjszaka viszont folyamatosan esett a hó, így nem lehetett tudni pontosan, milyenek lesznek az útviszonyok" – mondja Tóth Gergely fotós, akinek Izlandot megörökítő munkáit többször bemutattuk már itt, a Roadsteren, ahogyan egyik vadregényes szardíniai kirándulását is.

"Riolitos vöröses/narancsos kőzetből áll, amiből a hó miatt nem sokat láttunk, de pont ettől volt nagyon szokatlan és egyedi a látvány. Kerlingarfjöll a legendás Kjölur út mellett fekszik, ami észak-déli irányban szeli át a szigetet" – meséli Tóth Gergely.

Évszázados múltja van, és általában sötét történetek helyszíne; vikingek, rablók, trollok, boszorkányok, vagy csak egyszerű farmerek tragikus történetei köthetők hozzá. "Már a korai izlandi sagák is említést tesznek a környékről és az útról, tulajdonképpen egy rövidítés, mely áthalad a szigeten a Langjökull és Hofsjökull gleccserek között, melyet már a kezdeti időkben is használtak" – árul el némi háttértörténetet a fotós.

Régen nagyon veszélyes és szellemjárta helynek tartották.

Tóth Gergely az elmúlt években kereskedelmi DVD/Blu-ray/Blu-ray 3D-authoringgal foglalkozott. Az authoring a filmek fizikai kiadásának teljes körű feldolgozását, utómunkáját és tartalomfejlesztését jelenti. A teljesség igénye nélkül dolgozott Tarr Béla-filmeken, a Blade Runner 2049 (3D), az Aljas Nyolcas, a Kaliforniai Álom, a Liza, a rókatündér, és a Dargay Attila-gyűjtemény hazai kiadásain. Emellett egy ideje szabadúszóként fotózással, cinematográfiával és 360 fokos vizuális megjelenítéssel is foglalkozik, amint az a weblapjáról is kiderült.

Ez is érdekelhet:

Rejtett neonzöld oázist talált az izlandi ismeretlenben a magyar fotós

A nap koronája a kráter aljában elfogyasztott töltött káposzta volt.

(Fotók: Tóth Gergely)

hegyek | nagy sztori | beszámoló | képek | tóth gergely

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom