Ilyen magyar szemmel Izland goromba helye

Tóth Gergely fotós a Pokol Kapujának közelében járt.

A Rauðaskál-kráter – aminek a jelentése piros tányér/tálka – a Hekla vulkanikus vonulatának része az izlandi felföldön.

A Hekla Izland legaktívabb vulkánjának számít, több mint húsz kitörést produkált a történelem során.

Közülük némelyik igen pusztítónak bizonyult.

"A régiek a Pokol Kapujának hívták. Volt olyan kitörése, amely két évig tartott, a láva tizenöt-húsz kilométeres távolságokba lövellt. Kutatások szerint szerepet játszott a Föld hőmérsékletének csökkenésében, kitörései pedig szökőárakat okoztak, tehát elég goromba helynek mondható. Sok helyszín mellett a Rauðaskál-kráterre is régóta kíváncsi voltam, tavaly szeptemberben sikerült ide is eljutnom" – avat be a részletekbe Tóth Gergely fotós, akinek Izlandot megörökítő munkáit többször bemutattuk már itt, a Roadsteren.

"Kellemes napsütéses időben indultunk, de persze amikor felértünk a kráter tetejére, azonnal jött a menetrend szerinti szél és hóvihar. A tél harminc-negyven percig tartott, majd újra napsütéses idő lett, bár a szél nem csendesedett. Részben ez is Izland varázsa: minden folyamatosan változik, csak figyelni – és túlélni – kell."

"Rendhagyó módon egy másik napon röviden ismét útba ejtettük, mert kicsit frusztrált, hogy az időjárás miatt nem sikerült drónnal is képet készítenem a helyről. Általában nagyon rövid időt, mindössze néhány napot tudok eltölteni Izlandon, így arra sosincs idő, hogy bizonyos helyeken megvárjam a jobb körülményeket. Azt hozom haza, amit éppen kapok. Persze másodszor is jó idővel indult a program, egészen addig, amíg fel nem szálltam. Ekkor az eső kezdett el szakadni, ezért kénytelen voltam elfogadni, hogy a Hekla továbbot intett, s ideje távozni a következő csoda irányába" – zárta a beszámolót Tóth Gergely, aki az elmúlt években kereskedelmi DVD/Blu-ray/Blu-ray 3D-authoringgal foglalkozott.

Az authoring a filmek fizikai kiadásának teljes körű feldolgozását, utómunkáját és tartalomfejlesztését jelenti. A teljesség igénye nélkül dolgozott Tarr Béla-filmeken, a Blade Runner 2049 (3D), az Aljas Nyolcas, a Kaliforniai Álom, a Liza, a rókatündér, és a Dargay Attila-gyűjtemény hazai kiadásain. Emellett egy ideje szabadúszóként fotózással, cinematográfiával és 360 fokos vizuális megjelenítéssel is foglalkozik, amint az a weblapjáról is kiderült.

Ez is érdekelhet:

Izland, ahogyan eddig még nem láttad, egy magyar fotóstól

Tóth Gergely szeptemberben ismét Izlandon járt, csodás képeit pedig először itt, a Roadsteren publikáljuk.

(Fotók: Tóth Gergely)

utazás | vidék | fotó | kaland | pokol kapuja

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom