Ilyen telefonos applikáció segíti majd a biztonságos repülést

Az új alkalmazást a GE fejleszti, és az Albany Nemzetközi Repülőtéren vezetik majd be. Segítségével az utasok folyamatosan tájékozódhatnak arról, hogy mikor takarították utoljára a termináljukat.

A General Electric olyan alkalmazást fejlesztett ki, melynek segítségével a reptér folyamatosan nyilván tudja tartani a takarítási munkálatokat, és az utasok is jelezhetik, hogy az adott termináloknál mikor tapasztaltak fertőtlenítő takarítást. Az innováció jelentős mértékben hozzásegíti majd a reptereket a higiéniás protokolljaik kialakításához. Az applikációt elsőként az Albany Nemzetközi Repülőtér teszteli majd.

A GE Aviation Digital Group vezérigazgatója szerint fejlesztésük valóban hozzá tud járulni ahhoz, hogy a pandémia ideje alatt és azt követően is a repülőterek, illetve a légitársaságok biztonságos és egészséges utazást tudjanak biztosítani utasaik számára.

Az applikáció a Waze-hez hasonló közös adatbázisként működik majd. A repülőtér területén több helyen is QR-kódokat helyeznek majd el, amelyeket az utasok okostelefonjuk segítségével egyetlen gombnyomással beolvashatnak majd, hogy aztán máris tájékozódhassanak a takarításokat érintő információkról.

Úgy vélik, ezáltal csökkenni fog az utasokban jelenlévő, a koronavírus által okozott stressz és a megbetegedés félelme miatti bizonytalanság.

Nem ez az egyetlen újdonság, ami a higiénikus utazást segíti. A United Airlines egy olyan robotot tesztel, amely kézfertőtlenítő sprayt osztogat, a JetBlue pedig egy olyan automatizáció prototípusát vizsgálja, amelyik a teljes gépet fertőtleníteni tudja.

A légitársaságok és repterek azt követően kezdtek el komoly erőfeszítéseket tenni a helyiségek takarítására és fertőtlenítésére, hogy egy, a New York-i John F. Kennedy Nemzetközi Repülőtéren végzett vizsgálat során kiderült: a sokak által megfogott felületeket – a mosdóajtókat, liftgombokat – nem tudták olyan alaposan lefertőtleníteni, mint kellene.

Ez is érdekelhet:

Ingyen tesztelnek mindenkit ezen a repülőtéren

Azokat is, akiknek nincs biztosításuk. 

(Fotó: Dezeen, Unsplash)

biztonságos utazás | utazás | járvány | koronavírus | pandémia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom