Egy évig élt Izlandon, most elmeséli nekünk, jó fejek-e valójában az izlandiak

Fjordok, gejzírek, Sigúr Rós, sarki fény, Björk, fehér éjszaka, hideg, Sigurdsson, moha, jég. Ha a természeti csodától a híres emberig tíz dolgot kellene megneveznünk, ami elsőre beugrik Izlandról, jó eséllyel ezt a tízet mondjuk. Klára egy évig dolgozott önkéntesként a Trónok harca fantáziavilágának tájait megidéző szigeten, és testközelből megtapasztalhatta, milyen érzés, amikor délelőtt tizenegykor még koromfekete sötétség van, ebédre pedig egy rohasztott cápát raknak a tányérjára. Élmények a tűz és a jég szigetéről.

Ideális esetben huszonéves korában érzi úgy az ember, hogy kötöttségek nélkül bármit megtehet, például könnyű szívvel bevállalhat egy éves önkéntes száműzetést egy olyan távoli világban, melyet itthon nagyrészt a sztereotípiákból ismer. Hasonló gondolatok kavarogtak úgy másfél évvel ezelőtt Klára fejében is, akinek egyetemi éveiből kimaradtak az erasmusos kalandok, ezért úgy döntött, saját magának kreál életre elegendő impulzusokat egy izlandi önkénteskedéssel.

– "Magyarországon végeztem ilyen jellegű munkákat, de közben gyakran gondoltam rá, hogy hosszabb távra kivonom magam a forgalomból, és külföldön is teszek valami jót, miközben világot látok, nyelvet tanulok. Beiratkoztam egy nyelvtanfolyamra, ami teljesen véletlenül az izlandi lett, mivel mindig is egzotikusnak tartottam. Innentől egyértelmű volt, melyik országba foglalom le a repülőjegyet. Nem mondhatnám azért, hogy gyerekkorom óta Izlandról álmodoztam, az ötlet spontán jött."

Hiába kereste a nokedliszaggatót

Klára egy harminc év alattiaknak szóló programhoz csatlakozva szállt le Izland fővárosában, ahol egy mentálisan sérült felnőttekkel foglalkozó klubház életébe csöppent bele, irodai és konyhai munkákkal, programszervezéssel foglalkozott. Társai a világ minden tájáról összesereglettek: a közös estéken britek, németek, románok, Puerto Ricó-iak, és mexikóiak is ettek az általa készített Jókai bablevesből vagy a csirkepaprikásból – utóbbit kénytelen volt tésztával szervírozni, mivel a nokedliszaggató hiánycikknek számít odaát.

Cserében lelkileg ráhangolódott a tradicionális izlandi gasztronómia támadásaira, ezért nem döbbent le teljesen, amikor egyik nap jó étvágyat kívánva felszolgálták neki a rohasztott cápát.

Bárányleves

Elsőre és másodikra is durván hangzik a Hákarl nevű jellegzetes ételük, amelyet rohadt cápahúsból készítenek, ám előtte hat hónapig elásva érlelik. Nem kell tartani a kezdetben bizarrnak tűnő ételeiktől, például a Fiskur (tőkehal), a Skyr (joghurthoz hasonló készítmény) vagy a Kjötsupa (bárányleves) tényleg étvágygerjesztőnek hatott.

A foci-Eb nem csak sikereket hozott Izlandnak

Sokakban él egy utópisztikus kép Izland tökéletesen működő társadalmáról. A világ egyik legjobb közbiztonságú országának tartják, ahol sunyiság helyett tisztesség és korrektség jellemzi az embereket.

Klára természetesen alaposan utánaolvasva vágott neki a nagy utazásnak, a helyiek lélekvilágától a decemberi időjárásig mindent tanulmányozott. Két dolog pörgött folyton a fejében. Egyszer a sziget magával ragadó természeti adottságairól fantáziált, máskor pedig azon aggódott, amiket izlandi filmekben látott, nevezetesen: az unalmas vidéken már az is rendhagyó programnak számít, ha az emberek szombat esténként a tükörben nézik, ahogy nő a hajuk, illetve ennek inverzeként Reykjavík őrületes bulijairól jelentek meg képek előtte.

– "Miután megismertem a helyieket, egyből árnyalták azt a képet, amit a társadalmukról elképzeltem. Igazából az utóbbi években kezdtek csak nyitni a külföldiek felé, addig inkább elvoltak a saját maguk kis világában.

A tavalyi foci-Eb sikere rendesen megdobta a renoméjukat, de az egész mostanság kezd egy kicsit az agyukra menni, mert azóta szinte elárasztják a szigetet a turisták.

Az idősebb korosztályhoz tartozók nehezebben nyílnak meg egy idegennek, de a munkahelyemen találkoztam önzetlen és melegszívű emberekkel. Nyilván nem véletlenül dolgoztak önkéntes irodában."

Hogy néha mennyire kétpólusú az izlandi nép, azt remekül visszaadja Klára befogadó családjának története, egészen pontosan a megérkezés pillanatai. – "Amikor megjöttem, senki sem tartózkodott otthon. Hagytak egy cetlit arról, merre találom a kulcsot, menjek be nyugodtan, érezzem jól magam, egy hét múlva majd jönnek. Úgy laktam a házukban hét napig, hogy kb. azt sem tudták, ki vagyok. Aztán később felvilágosítottak a munkahelyemen, hogy azért ők nem az átlag izlandi család kategóriájába tartoznak, a többség nem ilyen."

Reykjavík is teljesen más, mint amilyenre látatlanban számított. Mégiscsak egy fővárosról beszélünk, amiről joggal gondolhatnánk, hogy egyedi atmoszférával bír, és mindent megkaphatunk, amit szeretnénk. Klára szerint akkor lehet igazán élvezni a 120 ezer lakosú karakteres város életét, ha helyiek vagyunk, mert a programok jelentős részéből kizárnak a nyelvi korlátok.

Ettől függetlenül egyáltalán nem teltek unalmasan a napok, a sziget pazar látnivalói egy életre elegendő emlékkel látták el laptopja merevlemezét.

– "A város szélén található hegy alatt egy víztározó bújik meg, a tetejére pedig építettek egy csodálatos kilátót, ahonnan az egész várost és a vizeket is látni, no meg a 914 méter magas Esja nevű hegyet. Utóbbi igen kedvelt kirándulóhelynek számít, egy köpésre fekszik Reykjavíktól. Szintén innen nem messze csobog Izland leghíresebb vízesése, a Gullfoss (arany vízesés), illetve több olyan akad, melynek vízfüggönye mögé be lehet sétálni."

– "Vízesésből amúgy kismilliónyi található, ellenben aktív gejzírből valahogy keveset láttam. Elzarándokoltunk a nyugati fjordok vidékére is, ahol viszont az infrastruktúra nem igazán van kiépítve."

Itt a nagy túlélő is csak a fejét vakarná

Egy vidéki túra Izlandon Bear Gryllsnek is tetemes felkészülést igényelne, hát még egy átlag kirándulónak.  – "Számtalan elhagyatottnak és végtelennek tűnő helyen jártunk, és bizony nem gondoltuk végig rendesen, milyen meglepetések érhetnek minket egy-egy úton.

Arra kell számítani, hogy hosszú kilométerekig nincs benzinkút, nincs étterem és nincs mosdó sem, úgyhogy minden alkalmat érdemes megragadni a tankolástól a vécézésig, mert ki tudja, mikor lesz rá legközelebb lehetőség. Ha lesz egyáltalán."

Legnehezebb egyébként a téli időszak gyakorlatilag állandó sötétségét megszokni, merthogy Vin Diesel filmjével ellentétben Izlandon nem csak huszonkét évente ereszkedik le a feketeség. A decemberi napfordulót követően jön a legdurvább időszak, ilyenkor délelőtt fél tizenkettőkor lesz világos, de mielőtt előszednénk a naptejet a piperetáskából, a nap délután négy órára már el is tűnik az égről.

– "Az elején még jópofa dolog, mert simán úgy éreztem, van még elég D-vitamin tartalékom, de aztán szenvedőssé válik az egész. A nyári fehér éjszakák sem kompenzálják ezt, mert miután lemegy a nap és besötétedne, szinte már jön is fel, ráadásul a madarak sem maradnak csendben az éjszakai félhomályban, ami elég zavaró tud lenni. A téli hideg egyébként érdekes módon viszonylag elviselhető volt, egyedül a szinte állandóan fújó szél miatt tűnt rosszabbnak a hőérzetem.

Kárpótlásul az Izlandon elég nagy gyakorisággal elcsíphető sarki fényt többször kihúzhatta a bakancslistájáról, igaz, az égi aktivitástól és a szerencsétől is függ, sikerül-e megfigyelni ezt a ritkán látható természeti jelenséget. Sok ezer kilométerre az otthonától többször akadtak nehéz pillanatai, de soha sem érezte, hogy felül a következő repülőgépre és örökre maga mögött hagyja Izlandot. Jó döntésnek tartja, hogy bevállalta az egyéves kiküldetést,  gondolkodás nélkül újra megtenné.

(Fotók: unsplash.com, AFP)

Ez is érdekelhet:

 

vízesés | gejzír | reykjavik | izland