Amerikának most már Michelin-csillagos tésztabárja is van

Természetesen hol máshol, mint az Államok vérpezsdítő városában, New Yorkban találjuk.

A JeJu Noodle Bar egy koreai étterem West Village szívében, ahol mi is megfordultunk néhány hónapja. A hely specialitása a tésztával, zöldséggel, tojással és hússal érkező forró ramyun, ami, ha úgy vesszük, Korea válasza a japánok ramenjére.

Másik érdekessége, hogy egy darab felszolgáló sem teljesít szolgálatot itt, az ételeket közvetlenül a szakácsoktól kapják a vendégek.

Maga a minimalista dizájnú étterem egyébként nem túl nagy és nem is igazán kényelmes, de ide nem a mesebeli enteriőr miatt járnak a New York-iak.

Douglas Kimnek hívják a JeJu séfjét, aki elég jó névnek számít a városban. Mindössze tizenhat esztendősen érkezett New Yorkba Dél-Koreából, majd olyan éttermekben csipegette össze a tapasztalat morzsáit, mint a Per Se, a Nobu vagy a Chef’s Table, vagyis igen erős CV-vel büszkélkedhet.

Elmondása szerint a legjobbaktól akart tanulni, és nem csupán a konyhai, hanem az üzleti dolgok mögé is szeretett volna belesni, hogy majd képes legyen egyedül futtatni egy helyet. A New York-i Zumában alaposan belekóstolhatott a vezetői szerepbe, mert ott egy több mint százfős személyzetet irányíthatott. A JeJuban nem nyomja ekkora felelősség, ami persze nem jelenti azt, hogy félvállról venné a dolgokat.

Az étterem fő ételei természetesen a többféle formában megálmodott tésztalevesek. Ilyen a borjúhúsból készült, kevésbé nehéz ramyun, vagy a gazdag textúrával megáldott, a tipikus koreai fűszereknek hála kissé tüzesebbre sikeredett sertésváltozat, a gochu.

A legkülönlegesebb variáns talán a tenger gyümölcseivel megbolondított, savanyú uborkával, jalapenóval és puha hússal érkező csillogó csirkeleves, a Fish Coop, amely önmagában megfelel egy egész estés programnak.

A legjobban mégis talán akkor járunk és úgy ismerhetjük meg Douglas Kim ízvilágát, ha a negyvenkét dollárba kerülő hétfogásos kóstolómenüt választjuk.

Kisebb falatokat is kérhetünk (JeJu csirkeszárnyak, kagyló, kimchi uborka), nem beszélve a tekintélyes halétel-választékról, tehát tényleg szinte mindenkinek kedvező étlapot állított össze – leszámítva a húsfogyasztást kerülőket, mert nekik ez a hely nem igazán ajánlott, az ázsiai konyháért bolondulók viszont azonnal mensték el a New York-i kedvencek közé.

Ez is érdekelhet:

Ezeket a gasztroprogramokat kár lenne kihagyni novemberben

Egy újabb bizonyíték, hogy ősszel is van élet a Balatonnál, és hogy a természetes borok meghódítják a világot.

(Fotók: foodle.pro, culinaryagents.com)

tészta | ramen | leves | JeJu tésztabár | West Willage

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom