A repülés egyik legkevésbé élvezetes része, hogy alkalmanként idegenekkel kell osztoznunk egy üléssoron. Akad néhány árulkodó jel viszont, amiből megtudhatjuk, hogy a mellettünk ülő személy idegesíteni fog-e vagy sem.
A legfontosabb dolog, amire ilyenkor figyelni kell, az az öltözéke, merthogy az okosabb(nak tűnő) ember kevésbé hajlamos "rosszalkodni" a gép felszállását követően.
Furcsának tűnhet, hogy a ruházat ilyen hatással lehet ránk, de kiderült, hogy az öltözködés valójában pszichológiailag jobb viselkedésre késztet. Ezt Thomas Plante, a Santa Clara Egyetem pszichológiaprofesszora mondta az USA Todaynek. "Amikor az emberek jobban öltöznek, hajlamosak rendesen is viselkedni" – állítja.
Ez amúgy nem pusztán elméleti kérdés, a légitársaságok szakemberei is egyetértenek abban, hogy az elegánsabb ruhát viselő utasokkal könnyebb bánni.
Ken Schulte pilóta szerint a jól öltözött utasok soha nem okoznak drámát a gépen. Nem gondolnánk egyébként, hogy a pilóták erre is figyelnek, pedig minden egyes negatív eset híre eljut hozzájuk. "A bajkeverők azok, akik úgy néznek ki, mintha most másztak volna ki az ágyból" – vallja.
Éppen ezért sokan szeretnék, ha a légitársaságok öltözködési szabályzatot vezetnének be. Közéjük tartozik Christopher Elliott, a Seattle Times utazási rovatának újságírója. Egyik publikációjában azért szorgalmazta a fedélzeti dress code bevezetését, hogy az emberek tisztelettudóbbak legyenek. "Az illem erősen visszaszorult a repülőn. Az utasok és egyes pszichológusok szerint ha az utasok szépen felöltöznek a repüléshez, akkor talán tisztelettudóbbak lesznek és kevésbé valószínű, hogy balhét csinálnak."
Azt javasolta, hogy az utasok a business casual könnyedebb változatát válasszák.
Ha esetleg eddig nem gondolkodtál el ezen, itt eláruljuk, miért vannak fehérre festve a repülőgépek, itt pedig azt, hogy miért a bal oldalon kell beszállni a gépbe.
(Forrás: The Sun, fotók: Getty Images)
ülés | repülés | öltözött | legjobban | tipp | fedélzet
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!