Ez a videóklip nagyon közel áll ahhoz, amit az izlandi felföldön érez az ember

A koronavírus még egy ideig a négy fal között tart minket – vagy legalábbis utazni nem nagyon enged –, ez viszont nem jelenti azt, hogy ne fedezhetnénk fel a világ bizonyos részeit például ilyen lenyűgöző, drón- és time-lapse felvételekből összerakott videóklippel.

A klip a Képzelt Város zenekar új lemeze kapcsán készült, és közreműködött benne az a Tóth Gergely fotós, akinek Izlandot megörökítő munkáit többször bemutattuk már itt, a Roadsteren.

"A videóklip hangulatilag össze van kötve az utazásaim alatt rögzített izlandi képekkel és a zenekar sajátos zenéjével – mondja Gergely a még hivatalos bemutató (csütörtök, 18 óra) előtt álló kisfilmről.

– A zene számomra nagyon fontos és meghatározó tényező utazáskor is: egyrészt az előkészületek, a ráhangolódás, majd menet közben az utazás kísérője, hazatérve pedig a visszaemlékezés részét képezi. Izlanddal kapcsolatban pedig vagyok annyira elfogult, hogy az évek alatt nemcsak földrajzi kincseit próbáltam kutatni, hanem underground/indie szcénájába is beleástam magam. Sok izlandi kedvencem is van, mint például a Hugar, az Agent Fresco, az Ólafur Arnalds, vagy a Dikta, viszont saját videóimhoz általában nagyon nehezen találok megfelelő zenét, stockzenére meg képtelen vagyok vágni saját felvételeket.

Egyszer aztán feltettem Instagramra egy rövid, vulkános, drónos snittet, miközben egy régi Képzelt Város lemezt hallgattam, s megtetszett benne egy bizonyos rész, amit végül a videó alá tettem. Aztán emiatt elkezdtünk beszélgetni a zenekar basszusgitárosával, Győrffy Mátéval, hogy ha majd megjelenik az új lemezük, esetleg készülhetne egy hasonló képi világú klip az egyik dalukhoz.

Ez az egész nagyjából egy éve történt, most januárban aztán újra beszéltünk, melynek végül ez a klip lett az eredménye. Részemről mindenképp pozitív a végeredmény, mert egyrészt régóta követtem a munkásságukat, koncertjeiket és az új lemezük szerintem nagyon erős lett, másrészt a képeimhez is sikerült ezáltal tökéletes zenét illeszteni, ami hangulatban, dinamikában nagyon közel áll ahhoz, amit az ember érez az izlandi felföldön, legalábbis a saját benyomásaim alapján."

Ez is érdekelhet:

Rejtett neonzöld oázist talált az izlandi ismeretlenben a magyar fotós

A nap koronája a kráter aljában elfogyasztott töltött káposzta volt.

(Fotók: Tóth Gergely)

drón | hangulat | koronavírus | klip | utazás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom