Kijelölt szállodai karantén vár a bizonyos országokból Nagy-Britanniába érkezőkre

És ez még nem minden.

A hónap közepétől kijelölt szállodákban kell tölteniük a karantént a koronavírus újabb variánsaival fertőzött országokból hazatérő briteknek – közölték a BBC-vel brit kormányilletékesek.

Az intézkedés tervét Boris Johnson miniszterelnök már január végén ismertette, de akkor még nem közölte, hogy az új karanténkötelezettség mikor lép életbe. A BBC televízió azonban kormányforrásokat idézve csütörtök este arról számolt be, hogy az érintett országokból érkező briteknek – valamint azoknak a külföldieknek is, akik életvitelszerűen Nagy-Britanniában élnek – február 15-től kell kijelölt szállodákban tölteniük a karantén tíz napját.

A brit kormány nemrégiben megtiltotta a beutazást harminchárom országból, amelyekben az új koronavírus-variánsok fertőzési kockázatot jelentenek. Ezek közé tartozik a legtöbb dél-amerikai ország és Afrika déli államai, valamint – szoros dél-amerikai, főleg brazíliai utazási kapcsolatai miatt – Portugália.

A beutazási tilalomtól érintett országok listáját ide kattintva lehet megtekinteni.

Azoknak, akik e térségekből térnek haza, és a brit törvények alapján nem lehet megtiltani beutazásukat – vagyis a brit állampolgároknak és a Nagy-Britanniában letelepedett külföldieknek –, a kormány által kijelölt szálláshelyeken, például szállodákban kell tölteniük a tíznapos kötelező karantént. A rendelkezés hatálya alól nincs kivétel.

A BBC által csütörtök este idézett kormányilletékesek elmondták: biztonsági őrök ügyelnek majd arra, hogy a tilalmi listán szereplő országokból hazaérkezők valóban kijelölt szállodáikban töltsék a karantént. Az érintettek kimehetnek a szabadba levegőzni vagy dohányozni, de a biztonsági őrök ilyenkor is kísérni fogják őket.

A szállodai karanténra kötelezettek maguk kötelesek fizetni a szállásköltséget. Ennek fejében ugyanakkor napi három étkezésre is jogosultak lesznek; kívánság szerint meleg vagy hideg ételeket, illetve gyümölcsféléket, teát, kávét, ásványvizet szolgálnak fel nekik.

Boris Johnson már a szállodai karanténtervről szóló múlt havi tájékoztatásában is elmondta, hogy azokat a beutazókat, akikre az intézkedés vonatkozik, várni fogják a repülőtereken, és közvetlenül a karanténidőszak eltöltésére kijelölt szálláshelyre viszik őket.

A BBC által idézett kormányzati dokumentumok szerint a kötelező szállodai karantén valószínűsíthető helyszínei között a legnagyobb repülőterek, köztük a Heathrow, a Gatwick, a London City, valamint Birmingham, Bristol, Manchester, Edinburgh, Glasgow és Aberdeen szállodái is szerepelnek.

A kormány arra számít, hogy naponta több mint ezer embernek kell majd szállodai férőhelyet biztosítani.

A brit hatóságok az új koronavírus-variánsok terjedése miatt nemrégiben általánosságban is megszigorították a beutazási korlátozásokat: január vége óta átmenetileg minden országból megszüntették a karanténkötelezettség nélküli beutazás lehetőségét, emellett mindenhonnan csak hetvenkét óránál nem régebbi negatív koronavírus-teszt felmutatásával lehet belépni Nagy-Britanniába.

Jó tudni

Változott a szabályozás, egy hete már csak így lehet beutazni Franciaországba. Eközben lazítanak Ausztriában a korlátozásokon, jövő héttől kinyithatnak a nem létfontosságú üzletek, az iskolák, az állatkertek és a múzeumok is. Bukarestben szintén enyhítettek, csütörtöktől pedig olyan simán be lehet utazni ebbe a szomszédos országba, mint régen. Az Európai Bizottság a napokban azt javasolta a tagállamoknak, hogy szigorítsák beutazási szabályaikat, hogy csökkentsék a koronavírus és mutációi terjedését az unióban.

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)

beutazás | koronavírus | Nagy-Britannia | kötelező | szálloda

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom