Harminc éves várólista van egy fagyasztott marhahúsos ételre

Ha most rendelünk egy doboz fagyasztott Kobe marhahús krokettet az Asahiyától, egy japán családi hentesbolttól, harminc év múlva meg is kapjuk a rendelésünket. Ez nem elírás, tényleg harminc éves a várólista.

Az 1926-ban alapított, Hyogo prefektúrában működő hentesüzlet évtizedekig helyi hústermékeket árult, a második világháborút követő években pedig marhahúskrokettet dobott a piacra. Ezek csupán a 2000-es évek elején váltak szenzációvá,

azóta azonban annyira megnőtt irántuk a kereslet, hogy nevetségesen hosszú ideig kell rájuk várni.

Shigeru Nitta, az Asahiya harmadik generációs tulajdonosa elmondta: 1999-ben kezdték el online értékesíteni a termékeiket, az Extreme Croquette megfizethető és ízletes volt, emellett hitelesen közvetítette az üzlet koncepcióját. Abban reménykedtek, hogy a vásárlók az első kóstolás után meg fogják venni a kobe-marhahúsukat is. Kezdetben hetente csak kétszáz krokettet gyártottak,

Nitta nagyapja pedig biciklivel és kézikocsival járta a környéket, hogy beszerezze a magas minőségű húsokat.

A japán hentesüzletben csak a tulajdonosok által jól ismert tenyésztők marhahúsát árulják, csak helyi forrásból származó alapanyagok kaphatók. A marhahúsos krokettek minden nap frissen készülnek, tartósítószer nélkül, kobe marhahúsból és egy helyi farmról származó burgonyából. A zöldség is különleges.

A termelő tehéntrágyát használ a burgonya termesztéséhez, a krumpli szárát pedig megeszik a marhák, így egy körforgás jön létre.

Egyedülálló koncepciója felkeltette a helyiek és a média figyelmét, a 2000-es évek elején az Asahiya krokettjeinek népszerűsége az egekbe szökött. 2016-ben le is állították az értékesítését, mert a várakozási idő több mint tizennégy év volt. Amikor 2017-ben újra megnyitották a rendelési lehetőséget, árat emeltek, a termelést pedig a heti kétszáz krokettről napi kétszázra emelték, de

ennél nem tudnak többet előállítani, a gyártás ugyanis veszteséges.

Az évek során elképesztően megnőtt a kobe marha piaci ára, a krokett ára pedig ezt nem követte le. Ez is az oka annak, hogy nem növelik a termelést. A CNN szerint jelenleg a sima marhahúsos krokett várakozási ideje tíz év, a kobe marhából készültté pedig harminc év.

(Forrás: CNN, fotók: Asahiya, Getty)

japán | rendelés | kobe marha | marhahús | várakozási idő

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom