Lenyűgöző tájak és elfeledett mesterségek emlékeit gyűjti a magyar fotós Izlandtól Erdélyig

Kondor Bence Instagram-oldalán csodálatos, hóba borult izlandi tájak tárulnak elénk, a fotós északi életének és kirándulásainak emlékei. A Youtube-on ugyanakkor kézművesekről készült portréit láthatjuk, melyek mind különleges történeteket rejtenek. Többek között ezekről, és arról is kérdeztük az alkotót, hogy hogyan vezetett az út idáig.

– Hogyan, miért kezdtél fotózni?

– Ez elég régre nyúlik vissza, és az első igazából nem is a fotózás, hanem inkább a videózás volt. Tizenhárom-tizennégy éves lehettem, amikor elkezdtünk parkourozni – ez egy extrém sport, házakon ugráltunk, trükköket csináltunk, ilyesmi –, nekem meg volt egy kamerám, és azzal elkezdtem felvenni mindezt.

– A videókat azután megvágtuk az egyik barátommal, és végül az interneten kötöttek ki. Később, a középiskolában ez valahogy abbamaradt, az egyetem alatt viszont újra nekiálltam, ekkor már fotózni.

– Miket fényképezel a legszívesebben?

– Ez mindig változik, de mondhatjuk azt, hogy a természetet, és mindent, ami a túrázáshoz kapcsolódik. Eleinte még mindent lefotóztam, bármit, ami az utamba került, és photoshopban is szerkesztettem képeket. Az utazó fotózás akkor lett az új szerelem, amikor Dániába kiköltöztem.

– Mostanában kezdett el érdekelni az életkép- és portréfotózás, az, hogy ezen keresztül különböző kultúrákat mutassak be. Nemrég csináltuk egy fotósorozatot régi kézművesekről Erdélyben, úgyhogy most ez az az irány, ami leginkább foglalkoztat.

 

– Mi az, ami inspirálóan hat rád?

– Valamit hazahozni.

Nekem ez egy kicsit olyan, mint hazahozni egy kavicsot a nyaralásról".

– Szeretem gyűjteni ezeket az emlékeket, ez volt igazából a mozgatórugója annak is, hogy elkezdtem fényképezni.

– Most már azt érzem, hogy ha nem hozok haza valamit, akkor nem volt kerek az az út. Ezek a dolgok pedig görgetik magukat: azért indulok el, mert találok egy jó sztorit, de utána már azért vagyok ott, hogy gyűjtsem az emlékeket.

– Mitől lesz jó egy fotó?

– Nem gondolom, hogy van kifejezetten erre recept. Ha jó fotót akar az ember készíteni, akkor mindig érdekes a sztori mögötte vagy mellette. Szerintem egy jó történet által lesz jó maga a kép is.

Korábbi cikkeinkben is találkozhatsz világjáró magyar fotósokkal, akiknek képein többek között Svájc és a Dolomitok csodái elevenednek meg.

(Fotók: Kondor Bence)

erdély | utazófotós | Kondor Bence | fotók | portré

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom