Ezek a köretek tökéletes kiegészítői a nyári grillezéseknek

Lépjünk túl a krumpli-rizs-kenyér hármason, és adjunk ötletes köreteket a grillezett húsok és sajtok mellé! Nemcsak a vendégek örülnek majd, de a grillpartik után megmaradhatnak a repertoárban ezek az ízletes és kímélő köretek, melyek akár főételként is megállják a helyüket. Fűszeresek, savasak, édesek, és remekül illenek a faszénen grillezett húsokhoz.

Sült paprika caprese

  • 6-8 különböző paprika (kaliforniai, kápia, akár néhány jalapeno is mehet közéjük)
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • olívaolaj
  • 3-4 gombóc mozzarella vagy burrata
  • bazsalikomlevelek
  • só, bors
  • balzsamecet (legjobb, ha a krémes verziót választjuk)

Egy jénai edénybe pakoljuk be a negyedelt paprikákat, mehetnek melléjük a fokhagymák, és két-három evőkanálnyi olívaolaj. 200 fokos sütőben 40-45 perc alatt elérik a kívánt állapotot, sokuk sötétbarnára pirul majd. Miután kihűltek vagy legalább langyosak lesznek, mehet rájuk a só, a bors, a vékonyra szeletelt mozzarella, a bazsalikomlevelek és a balzsamecet, balzsamecetkrém. Akik annyira nem bírják a paprika héját, langyos állapotában meg is válhatnak tőle.

Sárgadinnyeszalagok zsenge borsóval és ricottával

  • 1/2 keményebb sárgadinnye
  • 200 g frissen pucolt zöldborsó
  • 200 g ricotta
  • 3 tk. tárkony
  • 1/2 citrom
  • olívaolaj
  • só, bors

Azért kell a keményebb dinnye, mert zöldségpucolóval érdemes szalagokra szelni, ami a puhább gyümölcsnél nehezebben kivitelezhető. Ha végeztünk vele, tegyük hozzá az időközben bizonyára kicsit megfogyatkozott zsenge borsót, morzsoljuk rá a ricottát, és dresszingként az olajjal elkevert sót, borsot, tárkonyt és a citrom levét. Ha szeretjük a pikáns ízeket, kevés csilipehely még mehet a tetejére.

Gyökérzöldségek házi furikake fűszerkeverékkel

  • 1 széttört nori lap
  • 1 tk. csili
  • 1 ek. pirított szezámmag
  • 1 tk. nagyszemű só
  • 1/2 citrom
  • 1/2 kg retek (akár többféle is lehet)
  • 1 pohár zsíros tejföl

A furikake japán fűszerkeverék, melyet rizsre, zöldségekre, tojásra, halakra szórva használnak. Rengeteg változata van, de ez egy gyorsan elkészíthető házi verzió, és amilyen egyszerű, olyan ízes. Egy mozsárban törjük össze egészen pici szilánkokra az algalapot, a csilit, a szezámot, a sót és a fél citrom reszelt héját. Egy gyaluval vágjuk egészen vékony szeletekre a retkeket, halmozzuk őket egy nagy tányér egyik felére pár csepp citromlével és kevés sóval, míg a másik felére érkezik a furikakekeverékkel megszórt tejföl. Ha marad a fűszerből, a reggeli omlettnek, de például pattogatott kukoricának is jól áll majd.

Vajban sült nektarin (vagy ringló), kecskesajttal

  • 3 ek. vaj
  • 6 db magozott, felezett nektarin vagy ringlószilva
  • 250 g kecskesajt
  • frissen őrölt bors
  • olívaolaj

Közepes lángon olvasszuk meg a vajat egy serpenyőben, és körülbelül öt perc alatt süssük meg benne a gyümölcsöket. Időnként rázogassuk a serpenyőt, hogy mindenhova jusson a vajból. Ha már illatosak és kicsit átsültek, várjunk egy kicsit, míg kihűlnek. Morzsoljuk rájuk a kecskesajtot, sózzuk és borsozzuk az aromás barackokat és a sajtot. A végén egy pici olívaolaj is mehet rájuk.

Répák fetával és szardellával

  • 5 közepes méretű répa, nagyon vékonyra szelve
  • 3 ek. frissen facsart citromlé
  • 4 ek. olívaolaj
  • 2 tk. csili
  • kb. 12 db kis, filézett szardella
  • 110 g feta sajt
  • finomra vágott petrezselyem

Forgassuk össze a vékonyra vágott répákat a citrom levével, 2 evőkanál olívaolajjal, 1 teáskanál csilivel, a sóval. Ezt folytassuk addig, amíg kicsit meg nem puhulnak a zöldségek. Szórjuk egy tányérra a marinált répákat, morzsoljuk rá a fetát, majd jöhetnek a szardellák, a maradék kis olaj, a petrezselyem és még egy pici csili.

Ez is érdekelhet:

Mennyei receptek azoknak, akik szerint a saláta nem számít főételnek

Egy kis kedvcsináló mindazoknak, akik szerint salátát maximum köretként érdemes enni.

(Fotók és inspiráció: Unsplash, Bon Appetit.com)

receptek | kertiparty | kerti grillezés | nyári receptek | főzés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom