A legjobb olasz fagyi nyomában Budapesten! Nyilván egy Vespával és Dórival!

Kétségtelenül ránk rúgta az ajtót a nyár, pillanatokon belül harminc foknak örülhetünk, és mi itt a Roadsternél nem szeretnénk felkészületlenül belevágni a napos kalandokba, ezért úgy döntöttünk, hogy feltérképezzük, mi a helyzet fagyi-fronton a fővárosban, 2023-ban!

A fagyizás az egyik legkedvesebb program, mely egy életen át elkísér minket a kajla gyerekkortól a megfontolt öregkorig. Ez a könnyed öröm az elmúlt évtizedekben pedig a hazai gasztronómia fejlődésével tovább színesedett, így szerencsére van miből válogatni! Nincs más hátra, nyár üzemmódba kapcsoltuk magunkat, megfogtuk a legolaszabb kolleginát, felpattantunk egy Vespára, és nyakunkba vettük a várost!

Az Ivanics csoport járműveivel ebben az évben rengeteg izgalmunk volt és lesz (érdemes figyelni, mert lesznek hihetetlennek tűnő élmények is!), kipróbáltuk már a Dunán a Malibu motorcsónakjukat, elmentünk a Pilisbe kirándulni egy elektromos Volvoval, óriásit motoroztunk egy Kawasaki nyergében a Júliai-Alpokban, most pedig a legfickósabb, 300-as Vespájukkal indultunk neki, hogy felkutassuk a legfinomabb olasz fagyikat Budapesten, Dóri nagy örömére! (Mi a különbség a sima fagyi és az olasz fagyi között? Erről itt írtunk nemrég!)

Dóri imádja a fagyit, pláne munkaidőben, így amikor egy nagyon komoly munkamegbeszélésnek álcázva befoglaltam az egyik napsütötte délutánját a naptárban, "üzletfejlesztési megbeszélés" címen, ekkora örült csak igazán, hogy nem hogy dolgozni nem fogunk, de végig fogjuk fagyizni a délutánt!

A Roadster olvasóit is megkérdeztük a város legfinomabb fagyijairól, majd a saját szakmai zsűrinket és az olvasók véleményét figyelembe véve végigjártuk a fagyizókat, és kijelenthetjük, hogy 2023-ban ezek szerintünk a legfinomabb, legolaszabb ízű fagyizók a városban:

#Punto Gelato

Ha azt kérik tőlünk, nevezzünk meg öt olasz gasztronómiai kedvencet, szinten biztosan befér az ötbe a gelato és a kávé. Remek, mert akkor nem is nagyon kell tovább robogni a Zrínyi utcánál, ahol a szortiment erre a két jóságra épül. Maradjunk most a hidegebb nyalatnál (és nem a jegeskávénál): a bazilika szomszédságában kézműves talján főzött fagyivariánsok várakoznak a kék-fehér csíkos dizájnjának köszönhetően már messziről felismerhető helyen. A színek nemcsak az enteriőrben robbannak, hanem a masszívan megpakolt tölcsérekben is, hála többek között az itáliai szaktudásnak és a kizárólag Olaszországból érkező alapanyagoknak.

Nagy kedvenc a pisztácia, amiből nem tudnak annyit csinálni, hogy ne fogyjon el, de kísérletezni is szeretnek különféle izgalmakkal.

Utóbbit keresőknek egy klasszikus olasz krémre épülő Velencei Álom fantázianevű fagyit érdemes bepróbálniuk, de a sóskaramellás is jó választás.

Cím: 1051 Budapest, Zrínyi utca 12.

Facebook-oldal, Instagram-oldal

#Pichler Budapest

Fagyi, kürtős kalácsból. Emésztgessük kicsit! Nagyon nehéz jobb ötlettel előrukkolni, úgyhogy Instalájk-gyűjtők, figyelem! Igazi mamma mia-pillanat a Kossuth utcában, amit ki kell próbálni, ha édesszájú az ember (ha ennyire durván azért nem, akkor az egész estés változat helyett kérhető sima tölcsérben is). Mázsányi kézműves fagylaltból lehet választani a Pichlerben, köztük a nélkülözhetetlen klasszikusokból, de rendre új ízekkel is meglepi a cukrászmester a közönséget. Valamennyi fagyijuk gluténmentes, de cukormentes, vegán és laktózmentes változatot is találni a pultban.

Cím: 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 4.

Facebook-oldal, Instagram-oldal

#Gelateria Pomo D'Oro

Mennyeien krémes prémium fagylaltjaik képzeletben már az első nyalat után valamelyik itáliai riviéra partjaira repítenek az Arany János utca zsibongásából. Annyira autentikus, hogy egy séta után vissza is jövünk a következő dolce vita-körre, hogy kipróbáljuk a heti újdonságot, ami legutóbb az édes és krémes Bombardino volt. Olasz fagyizó lévén kiemelkedik a kínálatból a piemonti mogyoró, a sós karamell, az eper, meg a pisztácia és persze különböző gyümölcs sorbet-k is. Közös bennük, hogy nagy adag szeretettel, kedvességgel, figyelmességgel és mosolyogtató életérzéssel nyújtják át a pult fölött még a kutyafagyit is, mert bizony, az sem hiányzik a kínálatból.

Cím: 1051 Budapest, Arany János utca 9.

Facebook-oldal, Instagram-oldal

#Cioccolatte

(Fotók: a Cioccolatte Facebook-oldala)

Kicsi, de olasz. Méghozzá nagyon. A Pozsonyi út elején is a kézművességet hirdetik, és kezességet vállalnak az alapanyagokért. Újlipótváros régi kedvence szereti új ízekkel megismertetni a Budapest egyik leghangulatosabb utcájában járókat, úgyhogy aki kalandozásra tette fel az életét, az a hűst adó fák alatt valamilyen szinten megteheti (annál is inkább, mert van például Miami Vice fagyijuk).

Hmmm és mmm…Ez a két kifejezés hagyja el elsőként a szánkat, amikor belekóstolunk a sós pisztáciába vagy a friss eperbe, amiket festményekre illő szemekből készítenek, ennél őszintébb kritika pedig aligha szükséges.

Cím: 1137 Budapest, Pozsonyi út 7.

Facebook-oldal, Instagram-oldal

#Artigiana Gelati

Túlzás nélkül illik a legenda jelző a Városmajor szélén található kultikus fagylaltozóra, amely – nem tévedés – 1990 (!) nyarán adta el első adagját, tehát már bő három évtizede tuttibiztos gelato hivatkozási pontnak számít. Természetes alapanyagokat használva, a tradíciót szem előtt tartva főzik a fagyikat, amik előbb lapátra, aztán a tölcsérbe kerülnek alkalmanként olyan meghökkentő ízekben, mint a tejszínes füge. Masszívan erősek az alapízekben (csoki, vanília, ugye), de egy – vagy inkább több – kenés pisztáciájuk nélkül sincs sok értelme nekimenni a nyárnak.

Cím: 1122 Budapest, Csaba utca 8.

Facebook-oldal

#Gelateria Vittorio

(Fotók: a Gelateria Vittorio Facebook-oldala)

Olcsó poén lenne elsütni az ide vonatkozó Spencer-Hill egysorost (kifogyott, nem is volt, csak sikerült…), de ha valahol, akkor a Visegrádi utca körúthoz közelebbi felében megbújó fagyizóban el lehet, merthogy az Olaszországból Budapestre költözött Vittorio itáliai kuckójának bejárata magának a nagy pofonosztónak állít emléket. Nemcsak ezek miatt autentikus a klasszikus olasz úriember helye (plusz kávék és egyéb olasz ínyencségek is kaphatók), hanem, mert még a tejmentes fagylaltok is nagyon krémesek, nagyon-nagyon gyümölcsösek és akadnak néha meglepően vagány kreációk is (lásd: Pavarotti).

Cím: 1132 Budapest, Visegrádi utca 6.

Facebook-oldal, Instagram-oldal

#Mamo Gelato

(Fotók: a Mamo Gelato Facebook-oldala)

Több ponton is megcsíphetőek a városban a Mamo imádott olasz édességei, de a központnak egyértelműen a Ráday utcai számít. Elegáns és letisztult lett a megújított helyszín, ahol az olasz hangulat megmaradt, plusz süteményekkel is kényeztetnek, a fagyit tekintve pedig minden hónapban prezentálnak valami extrát – június vegán íze például a lime & menta, aminél hűsítőbb párosítást aligha lehet elképzelni egy forrón alakuló délutánon. A nem vegán különlegesség ebben a hónapban a mandula pisztácia krém, és ha már pisztácia, a klasszikus változatot mindenkinek ajánljuk, akinek hiányzik Itália.

Cím: 1092 Budapest, Ráday utca 24.

Facebook-oldal

Jó kalandozást, bármelyiket is választjátok, a Roadster csapata garantálja, hogy ezeken a helyeken megtaláltok egy jópár finom nyalásnyit Olaszországból! A legjobban akkor jártok, ha mindegyiket kipróbáljátok a nyáron!

(A cikk elkészítésében és a kalandokban együttműködő partnerünk volt az Ivanics csoport)

(Fotó: Roadster.hu)

Vespa | nagy sztori | Ivanics csoport | fagylalt | Ivanics

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom