Close
Ez az ország biztosítja a legjobb feltételeket a távmunkához

Ez az ország biztosítja a legjobb feltételeket a távmunkához

A NordLayer hálózatbiztonsági vállalat 66 országot vizsgált meg abból a szempontból, hogy mennyire találunk jó feltételeket a távmunkához. Értékelték többek között a kiberbiztonságot, a gazdasági és társadalmi feltételeket, a digitális és fizikai infrastruktúrát, valamint a járványra adott válaszokat.

Az összesítésből pedig nem más, mint Németország került ki győztesen, ahol különösen a kiberbiztonság és gazdasági valamint társadalmi feltételek kedvezőek. A tanulmányban azt írják, hogy az ország “sikeresen egyensúlyba hozza a digitális infrastruktúra hiányosságait a kiberbiztonsági területek magas színvonalával”.

Azt is kiemelik, hogy

az országnak erős a turisztikai vonzereje, a megélhetési költségek viszont magasak, és az internet minősége sem a legjobb, csak a 27. helyet foglalja el.

Nem sokkal maradt le a második helyen végzett Dánia, ahol szintén kiemelkedő a digitális és fizikai infrastruktúra, majd az Egyesült Államok következik harmadikként a járványra adott válaszok valamint a kedvező gazdasági és társadalmi feltételek miatt. Az első tíz helyből nyolcat európai országot töltenek be.

Íme, a top tíz:

  1. Németország
  2. Dánia
  3. Egyesült Államok
  4. Spanyolország
  5. Litvánia
  6. Hollandia
  7. Svédország
  8. Észtország
  9. Szingapúr
  10. Franciaország

Magyarország a 29. lett, a teljes lista itt található.

A járvány alatt sok mindent tanultunk meg a távmunkáról, ha pedig te is úgy érzed, hogy kipróbálnád a digitális nomádok életét, néhány dologgal nem árt tisztában lenned.

(Forrás: Travel and Leisure, képek: Unsplash)

 

távmunka | Dánia | legjobb | digitális nomád | Németország

FOLYTASD EZZEL

Az EU Magyarország számára is drasztikus döntést hozott: meghosszabbítják a gazdasági szankciókat Oroszország ellen

Zene, művészet és hihetetlen ételek várnak Madridban

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!

Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram