Indiáig kell zarándokolni érte, de csak a legbátrabbaknak ajánlott.
A ladakhi Chisumle-Demchok út, amikor áthalad az Umling-hágón, immáron a világ legmagasabban fekvő autózható útjának nevezhető. A legmagasabb pontja majdnem 5800 méteren található, ami egészen rendkívülinek számít.
Az utat a Border Roads Organisation (BRO) építette, amely már számos hasonlót alkotott korábban, és büszke arra, hogy az ország legnehezebben megközelíthető határvidékeit köti össze.
Az újonnan megépült ötvenkét kilométer hosszú Guiness-rekorder szakasz a régió néhány kulcsfontosságú területét egyesíti.
Az út a Chisumle-t és Demchokot csatlakoztató másik közvetlen útvonal fontos alternatívája, és nagyon közel fekszik az indiai-kínai határhoz.
Magasabban jegyzik még az Everest alaptáboránál is, továbbá meghaladja a Siachen-gleccser magasságát, amely az India és Pakisztán között zajló fegyveres konfliktus egyik fontos helyszíne, és amelyet a világ leghalálosabb és egyben legnagyobb költséggel járó csataterének neveznek.
Ha létezik királya a hágóknak (és most ne a romániai falura gondoljunk), akkor az Olaszországban fekvő Stelvio az esélyesek nyugalmával pályázhat erre a megtisztelő címre. A 2758 méter magasban elterülő Passo dello Stelvio Európa egyik leghíresebb és legmagasabb hágója. A több tucat hajtűkanyarból álló, szemkápráztató panorámát kínáló útvonalán minden autósnak életében legalább egyszer végig kell tekernie a kormányt.
(Forrás: Times of India, fotók: Getty Images – illusztrációk)
india | rekorder | ladakh | út | legmagasabb | Chisumle-Demchok
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A híd, amitől annyira félnek az autósok, hogy inkább sofőrt fogadnak
Minden eddiginél nagyobb luxus folyami hajó érkezik a Dunára
Ezek a mindennapos használati tárgyak jelentik a legkomolyabb biztonsági kockázatot a repülőn
9 hasznos tipp, hogy kibírd ezt a brutális meleget
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

