Ezek a legjobb európai országok a digitális nomádoknak, ha számítanak az anyagiak is

Bár magyar fizetésekkel számolva az embernek nincs olyan könnyű dolga, ha gazdaságosabb életmódra váltana, mint a nyugat-európai távmunkásoknak, de még így is profitálhat a kimozdulásból.

Nem elhanyagolható szempont a környezetváltozás által teremtett inspiráció, a több napfényes óra és az új kultúra megismerése sem. Az Euronews a megélhetési költségeket összehasonlító Numbeo adataiból kiindulva gyűjtötte azokat a helyeket, ahol a legtöbbet kaphatjuk a pénzünkért. Ugyanakkor nemcsak az anyagiakat vette figyelembe, hanem a biztonságot, és az életminőséget érintő más tényezőket is.

Montenegró: zordon hegyek és középkori falvak között

Gyönyörű hegyvonulatok, tengerpart, bájos középkori falvak, gleccsertavak, és a világ második legmélyebb kanyonja: többek között ezekkel a csábító látnivalókkal büszkélkedhet az apró mediterrán ország, amely két évre szóló, további két évre meghosszabbítható vízumot kínál a nomádoknak.

A Numbeo az egyes úti célok árait százalékosan hasonlítja a New York-iakhoz, eszerint pedig Montenegróban az amerikai város költségeinek mindössze a 38,9 százalékát kell kifizetnünk.

Összehasonlításképp: Svájc árai 14,2 százalékkal magasabbak, Magyarországéi pedig 43,1 százalékot tesznek ki. Montenegróban a megélhetési költségek körülbelül négy százalékkal alacsonyabbak, mint Magyarországon, az albérletek ára viszont 12,3 százalékkal magasabb.

Így alakulnak az árak Montenegró fővárosában, Podgoricában:

Olcsó étkezés: 6,40 euró

Egy korsó sör: 2 euró

Egy belvárosi, egyszobás lakás havi bérleti díja: 372 euró

Magyarországon ehhez képest ennyit kell fizetnünk a Numbeo szerint:

Olcsó étkezés: háromezer forint

Egy korsó sör: 630 forint

Egy belvárosi, egyszobás lakás havi bérleti díja: 157 538 forint

Portugália: tengerpartok és bárok

Napsütötte strandjaival és nyüzsgő városaival Portugália Európa egyik legnépszerűbb úti célja nemcsak a nomádok, hanem a vakációzók körében is.

A megélhetési költségek indexe 45,3, digitálisnomád-vízummal pedig akár 12 hónapig is lehet dolgozni az országban. A jelentkezőknek viszont legalább havi 2800 eurót kell keresniük, ami a portugál minimálbér négyszerese.

Az országban a megélhetési költségek 12 százalékkal magasabbak, mint Magyarországon, az albérletekért pedig 85,5 százalékkal kell többet fizetni.

Így alakulnak az árak Portugália fővárosában, Lisszabonban

Olcsó étkezés: 12 euró

Egy korsó sör: 2,50 euró

Egy belvárosi, egyszobás lakás havi bérleti díja 1207 euró

Horvátország: nemzeti parkok és régi paloták

A napfényes Horvátország valamivel drágább, mint Portugália, 46,7-es indexszel. A költségeket elsősorban az olyan turisztikai központok dobják meg, Mint Split és Dubrovnik, melyek népszerűsége tovább nőtt, miután kiderült, hogy itt forgatták a Trónok harcának egyes jeleneteit. Ugyanakkor az euró bevezetése is lökést adott az áraknak.

Horvátország 2021 januárjától ajánl vízumot az Unión kívülről érkező digitális dolgozóknak, amivel legfeljebb egy évig maradhatnak itt, és mentesülnek az itteni jövedelemadó alól. A megélhetési költségek 14,8, az albérletárak 3,8 százalékkal magasabbak, mint Magyarországon.

Így alakulnak az árak Horvátország fővárosában, Zágrábban:

Olcsó étkezés: 9,80 euró

Egy korsó sör: 2,40 euró

Egy belvárosi egyszobás lakás havi bérleti díja: 560,25 euró

Litvánia: a feltörekvő városok országa

A digitális nomádok körében egyre népszerűbb a balti ország, amely különösen a fiatalos fővárosban, Vilniusban kínál rengeteg coworking teret. A Numbeo 48,8-as százalékos értékelést ad rá. A megélhetési költségek 19,9, az albérletárak 41,4 százalékkal magasabbak.

Így alakulnak az árak Litvánia fővárosában, Vilniusban:

Olcsó étkezés: 10 euró

Egy korsó sör: 4 euró

Egy belvárosi egyszobás lakás havi bérleti díja: 720,83 euró

Egy nyári felmérés szerint ez az ország biztosítja a legjobb feltételeket a távmunkához, ha pedig kimozdulnánk Európából, itt olcsó megélhetést és autentikus élményeket találunk.

(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)

digitális nomád | legolcsóbb | litvánia | portugália | Horvátország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom