Újabb izgalmas országba utazhatunk korlátozások nélkül

Tárt karokkal várják az utazókat Európa egyik idei kulturális fővárosában is.

Idén Kaunas az egyik kulturális főváros, és aki ide utazna, annak jó hírünk van, ugyanis május 1-től már korlátozásmentesen, vagyis oltási, gyógyultsági vagy tesztigazolás nélkül léphetünk be Litvániába, és már nem kell regisztrálnunk sem.

A litván hatóságok az oltottsági arányokat is figyelembe véve döntöttek, miután a teljes lakosság több mint 79 százaléka kapta meg a teljes oltási sort, 38,5 százalékuknak pedig az emlékeztető oltást is beadták.

Az ország lazított a belföldi korlátozásain is,

a vírussal megfertőződött személyeknek nem kell karanténba vonulniuk,

és a maszkviselés sem kötelező.

Bulgária és Horvátország szintén meghozta ezt a döntést, de ezekre a helyekre Magyarországról már április közepe óta korlátozásmentesen lehet beutazni.

Bulgáriában már korábban megszüntették a belföldi korlátozásokat és a maszkviselési kötelezettséget, ami sokakat váratlanul ért, miután Bulgáriában a legalacsonyabb az átoltottság az Unión belül, a lakosok mindössze 30,2 százaléka kapta meg az első oltást, és ennél kicsit kevesebb a másodikat is.

Legutóbb a magyarok egyik kedvenc úti célja is eltörölte a korlátozásokat, így már elég sok országba utazhatunk teljesen szabadon.

(Forrás: Schengen Visa Info, Schengen Visa Info, képek: Unsplash, Pixabay)

beutazás | korlátozások | litvánia | koronavírus | Bulgária

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom