Nagyon nem igazságos, hogy csak tizenketten vehetnek részt ezen az utazáson

A svájci Alpok, az olaszországi Amalfi-part, Jeruzsálem és az egyiptomi piramisok jelentik többek között a megállóhelyeket.

Sokan morfondíroznak azon, hogy a járvány után (ha egyszer vége lesz...) környezetvédelmi okokból kevesebbet repüljenek. Nehéz azonban olyan nagyívű utazást tervezni, amely nem jár repülőre pattanással. Szerencsére a Responsible Travel tud alternatívát mutatni. Nem is akármilyet.

Legújabb, hihetetlenül csábító tripjük egy tizenhat napos epikus tengeri és vasúti kaland Londonból Kairóba – egyszerűen tökéletes azok számára, akik csökkenteni szeretnék az ökológiai lábnyomukat, miközben nem kell lemondaniuk egy pazar nyaralásról sem.

Az utazás Londonból indul vonattal, aztán a lenyűgöző svájci Alpokban, majd Olaszországban folytatódik. Az itáliai Salernóban átszállás következik egy hajóra, hogy a kalandorok – nem tévedés! – egy teherhajón lecsorogjanak az egészen elbűvölő Amalfi-part mentén, ezt követően pedig megálljanak a görögországi Pireuszban és a törökországi Izmirben.

Mivel a fedélzeten csupán tizenkét ember fér el, ezért nem a mindennapi túra egészen meghitt kirándulásnak tűnik.

A kis csapat Izraelben is kiköt még, ahol a résztvevők egy helyi idegenvezetővel kétnapos városnézést tesznek Betlehembe és Tel-Avivba.

Az utazás végcéljának Egyiptomot jelölték, ott Kairót, valamint a gízai piramisokat és a szfinxet csodálhatják meg az utasok, akik a Sínai-félsziget sivatagi dűnéin még a tevegelést is kipipálhatják az élménylistájukon.

Az árak személyenként körülbelül 2400 fontnál (kb. egymillió forintnál) kezdődnek – további információkat errefelé találni.

Egy új vasútvonal megnyitásával Laoszban pedig létrejött a világ leghosszabb egybefüggő vonatútja. A dél-portugáliai Lagosból egészen Szingapúrig tartó rekorder útvonal Párizson, Moszkván és Pekingen át vezet a célállomásig. Szakértők becslése szerint a teljes út megtétele huszonegy napot venne igénybe, és 18,755 kilométert tesz ki.

(Forrás: Time Out, fotók: Getty Images)

 

hajó | kaland | utazás | fenntartható | nyaralás | kirándulás

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom