Róma új múzeumát minden régészetrajongónak látnia kell

Rómában ebben a hónapban nyílik a Megmentett Műtárgyak Múzeuma (Museo dell'Arte Salvata).

Az intézmény olyan tárgyakat mutat be, amelyeket az ország területéről loptak el és csempésztek ki az Egyesült Államokba az elmúlt évtizedekben. Az Olaszországba fokozatosan visszakerülő mintegy 260 etruszk, görög és római műtárgy közül körülbelül százat állítottak ki az első tárlat részeként Diocletianus termáiban.

Az i.e. nyolcadik-negyedik századból, a Róma közeli Cerveteri lelőhelyéről származó darabok között többek között faragott etruszk figurákat és impozáns, festett üvegedények láthatók. Az egyik kiállított műtárgy egy több mint egy méter magas, vörös-fehér edény az i.e. hetedik századból, amely az Odüsszeiából ábrázol egy jelenetet, méghozzá Polüphémosz küklópsz megvakítását.

Egy másik figyelemre méltó darab Septimius Severus római császár márvány mellszobra, amit 1984-ben loptak el egy campaniai múzeumból,

és majdnem négy évtizeddel később, New Yorkban találtak meg – közvetlenül azelőtt, hogy a Christie’s aukcióra bocsátotta volna.

A műtárgyak nagy részét a '80-as évek elején lopták el a tombarolik vagy sírrablók, akik illegális ásatások során tettek rájuk szert. Az Amerikában eladott darabok magángyűjteményekbe, múzeumokba és aukciós házakba kerültek, megtalálásukban pedig nagy szerep jutott a rendőrség 1969-ben alakult örökségvédelmi osztályának, amely eddig több mint hárommillió ellopott műtárgyat juttatott vissza Olaszországba.

A múzeumban néhány havonta változnak majd a kiállított tárgyak, ahogyan a lekerülő darabokat visszaviszik az eredeti helyükre. A mostani kiállítás október 15-ig lesz látható.

Az év egyik legizgalmasabb látnivalóját is Rómában találjuk, itt pedig csodaszép olasz kisvárosokat mutatunk, amelyekről talán még nem is hallottál.

(Forrás: Smithsonian Magazine, The Guardian, képek: Getty Images)

ásatás | illegális | műtárgyak | lopott | múzeum | olaszország

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom