Close
Igazán extrém új útvonallal próbálkozott a LOT

Igazán extrém új útvonallal próbálkozott a LOT

A légitársaság egyik Boeing 787-es gépe alteratív útvonalon repült Tokió és Varsó között.

A LOT utoljára a  ’80-as években, IL-62M repülőkkel teljesített sarkvidéki járatokat, most viszont újra az Északi-sarkon át jutott el az úti céljára.

A menetidő így 13 óra 34 perc volt, ami körülbelül másfél órával rövidebb a korábbi, Kazahsztánt és Kínát érintő déli utaknál, melyeket a háború miatt légtérzár után vezetett be a légitársaság. A csökkentett menetidő alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást, több teherszállítási lehetőséget és jelentős versenyelőnyt jelent a légitársaságnak, az utasok pedig időt takaríthatnak meg.

Viszont a változtatások rendkívüli előkészítést is igényeltek. Új eljárásokat kellett bevezetni, és a navigációs tiszteket, pilótákat és utaskísérőket is ki kellett képezni.

Emellett a repülőgép fedélzetét is felkészítették egy esetleges sarkköri landolásra.

Ehhez egy többek között  jégfűrészt, védőruhát és speciális fóliatakarókat is tartalmazó túlélőkészletet is elhelyeztek a gépen.

A lengyel Polgári Légiközlekedési Hatóság a Boeing B787-8-es és B-787-9-es típusok ETOPS-át 180-ról 207 percre növelte, így a későbbiekben akár Hawaiira is indulhatnak non-stop légi járatok a lengyel fővárosból, ahová jelenleg egyetlen európai várossal sincs közvetlen légi kapcsolat.

(Az ETOPS, vagyis Extended range Twin Operations a nagy hatótávolságú, két-hajtóműves repülőgépekre vonatkozó üzemeltetési alapkövetelményeket jelenti, amelyek meghatározzák azt az időtartamot, amely alatt a gépnek szükség esetén akár egyetlen működőképes hajtóművel is el kell tudnia érni egy kitérő repülőteret.)

Már lehet jegyet kapni a történelem első hibrid léghajójára, ami az Északi-sarkra visz, de hajós expedíciókon is körülnézhetünk a Föld legfelső részén.

(Forrás: Budflyer/Facebook, Airportal, képek: Unsplash, Getty Images)

északi sark | új | lot | tokió | útvonal

FOLYTASD EZZEL

Ráleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram