Az ideges utasok meglepődhetnek, ha meglátják – de szerencsére ez egy jó dolog.
A következő repülés alkalmával bizonyosan első dolgunk lesz majd csekkolni, feltéve, hogy ablak mellé szól a jegyünk.
A kis lyukakat "bleed hole"-nak nevezik és a kabinnyomás változása miatt van rájuk szükség. Mark Vanhoenacker pilóta ezzel kapcsolatban elárulta, hogy a kabin két külső ablakát úgy tervezték meg, hogy felfogja a kabin és az égbolt között tapasztalható nyomáskülönbséget.
– Mind a középső, mind a külső üvegek elég erősek ahhoz, hogy önmagukban is kibírják ezt a differenciát, de normál körülmények között a külső üveg viseli ezt a nyomást – a légtelenítő nyílásnak köszönhetően – mondja a szakember.
Az aprócska lyuk azt is lehetővé teszi, hogy a nedvesség távozzon az ablakon, így azok kevésbé párásodnak.
A légitársaságok nem nagyon beszélnek erről a lyukról, de mindez nagy szerepet játszik abban, hogy biztonságban és kényelemben repülhessünk.
Vannak dolgok a repüléssel és az utazással kapcsolatban, amelyeket természetesnek veszünk. Például ritkán gondolkodunk el rajta, miért a bal oldalon szállunk fel a repülőgépre. Most eláruljuk. A rutinos utazók számára pedig a felszállás előtti, légiutas-kísérő által bemutatott tájékoztató rutinszerű, már-már érdektelen. Akadnak azonban különböző hangjelzések, amelyek menet közben szintén információkat közölhetnek.
(Forrás: The Sun, fotók: Getty Images)
ablak | lukak | repülés | repülőgép | nyomás
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!