Ezért vannak apró lyukak a repülőgép ablakain

Az ideges utasok meglepődhetnek, ha meglátják – de szerencsére ez egy jó dolog.

A következő repülés alkalmával bizonyosan első dolgunk lesz majd csekkolni, feltéve, hogy ablak mellé szól a jegyünk.

A kis lyukakat "bleed hole"-nak nevezik és a kabinnyomás változása miatt van rájuk szükség. Mark Vanhoenacker pilóta ezzel kapcsolatban elárulta, hogy a kabin két külső ablakát úgy tervezték meg, hogy felfogja a kabin és az égbolt között tapasztalható nyomáskülönbséget.

– Mind a középső, mind a külső üvegek elég erősek ahhoz, hogy önmagukban is kibírják ezt a differenciát, de normál körülmények között a külső üveg viseli ezt a nyomást – a légtelenítő nyílásnak köszönhetően – mondja a szakember.

Az aprócska lyuk azt is lehetővé teszi, hogy a nedvesség távozzon az ablakon, így azok kevésbé párásodnak.

A légitársaságok nem nagyon beszélnek erről a lyukról, de mindez nagy szerepet játszik abban, hogy biztonságban és kényelemben repülhessünk.

Vannak dolgok a repüléssel és az utazással kapcsolatban, amelyeket természetesnek veszünk. Például ritkán gondolkodunk el rajta, miért a bal oldalon szállunk fel a repülőgépre. Most eláruljuk. A rutinos utazók számára pedig a felszállás előtti, légiutas-kísérő által bemutatott tájékoztató rutinszerű, már-már érdektelen. Akadnak azonban különböző hangjelzések, amelyek menet közben szintén információkat közölhetnek.

(Forrás: The Sun, fotók: Getty Images)

lyukak | biztonság | ablak | repülőgép | magyarázat

FOLYTASD EZZEL

Budapesti csúcspanoráma exkluzív pezsgőkkel a felhők közelében – Ez a White Raven

Well done

Rendeld meg a Roadster magazin 16. számát!

Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Az életörömöt ünnepli az ital, ami több egyszerű rumnál
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom