Amiens Európa Kulturális Fővárosának 2028-as címére szeretne pályázni, ehhez azonban hiányzik egy aprócska puzzledarab.
Ami nem más, mint Jérôme-Martin Langlois 1822-es, Diana és Endümión című olajfestménye, amely XVIII. Lajos megrendelésére készült, majd a francia államhoz került 1873-ban. Az alkotás 1918-ig az amiens-i Musée de Picardie falán függött, egészen addig, míg le nem bombázták az épületet. Akkor a megmaradt műalkotásokat átszállították a Louvre-ba, de a háború végén a Langlois-festményt nem találták. A franciák egészen 1989-ig nem tudtak semmit a képről, akkor azonban egy aukción felbukkant, Madonna pedig 1,3 millió dollárért megvette.
A nála található festmény ugyanakkor két és fél centivel kisebb, mint az eredeti méretek, így aztán előfordulhat, hogy csak egy másolat van a birtokában, de az is lehet, hogy az eredeti festményből vágták le a hiányzó részt.
Az amiens-i polgármester, Brigitte Fouré mindenesetre Facebook-bejegyzésben kérte az énekesnőt, hogy adja kölcsön a városnak a festményt, ezzel esély teremtve a lakosságnak, hogy újra kapcsolatba lépjen a település kultúrájának e részével. Amiens azt szeretné, ha legalább néhány hétre megkaphatná a festményt, hogy benyújthassa a pályázatát az Unióhoz.
A műtárgyak világa nem nélkülözi a krimibe illő sztorikat. Itt például egy magyar festményhamisítási botrányról írtunk, amiben műgyűjtők, művészettörténészek és galériák is érintettek voltak, itt pedig arról számoltunk be, hogyan került elő Van Gogh egy eddig teljesen ismeretlen önarcképe egy festmény mögül.
(Forrás: Design Taxi, képek: Getty Images, Wikimedia Commons)
Diana és Endümión | olajfestmény | Jérôme-Martin Langlois | amiens | festmény | európa kulturális fővárosa
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!